Gyér az érdeklődés a magyar méz iránt a külföldi vevők körében, így a felvásárlás gyakorlatilag szünetel - mondta Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke a napilapnak. A piac telítődése már november közepén érezhető volt, a nyugat-európai vevők "maguk előtt tolják" a megvásárolt árut. Többen közülük jelezték, hogy a következő szezonig már nem vásárolnak mézet.

Az ukrán áru ugyanis a magyarhoz képest alacsony áron érkezik az unióba, ezért gyakorlatilag lehetetlenné válik a magyar vegyes méz külpiaci értékesítése. Magyarország körülbelül húszezer tonnát értékesít külföldön, amelynek a fele vegyes méz, míg az akác mintegy 8 ezer tonna. Ukrajna évi 6 ezer tonnára rendelkezik uniós vámmentes kvótával, az összes európai mézexportja pedig évente 60 ezer tonna körül van.

Szakértők szerint az is elképzelhető, hogy az ukrán mézekbe keverve jön kínai termék is. A vegyes méz kilónkénti ára a lélektani határnak nevezhető 560 forint, ennyiért azonban esélytelen a külpiaci értékesítés. Ebből az árból kiindulva, és figyelembe véve, hogy az ukrán vegyes mézet a vevőhöz szállítva kínálják kilónként 2 euró körüli áron, a magyar termék ára körülbelül 60 forinttal magasabb.