Új hipermarketet nyit pénteken a Spar Érden, az M7-es sztráda közelében. A több mint 3 ezer négyzetméteres, 100 új állást jelentő boltot 4,1 milliárd forintos beruházással hozták létre másfél év alatt - derült ki a boltlánc csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Spar folytatja a terjeszkedést. Az idén a Spar franchise-hálózatát több mint 10 üzlettel tervezik bővíteni. A társaság célja, hogy a franchise-hálózat forgalma a teljes forgalmon belül 20 százalékra emelkedjen a jelenlegi 5 százalékról - mondta Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója az áruháznyitó rendezvényen. A Napi.hu, az online áruház nyitására vonatkozó kérdésére azt felelte, hogy erre várhatóan jövő tavasszal kerül sor.

A megnyitón Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára többek között azt mondta, hogy a kiskereskedelmi forgalom emelkedő pályán van. Körülbelül 1-2 év alatt 21 ezerrel nőtt a kereskedelemben munkát vállalók száma, így ma már 370 ezer embernek ad munkát a szektor. Az államtitkár megdicsérte a Spart, hogy megemelte béreket.

Az új egység parkolójában áramkutak is vannak, amelyekkel 1-6 óra alatt tölthetőek fel a villanyautók. Az áruházban 20 ezer termék kapható, az előtérben lottozó meg egy Spar-büfé is van. Az Sparnak egyébként albérlője lesz egy drogerie markt-egység is, amely március 20-án nyit. (Élelmiszercirkusz: a hatóság szerint szó sincs jogsértésről.)