Rogán Antal 2015 óta a magyar szabadalmi hatóságnak tett bejelentés alapján egy elektronikus aláírási eljárás feltalálója, Csik Balázzsal és Lengyel Csabával együtt, írta meg korábban a Népszabadság.

A találmányt 2016-ban megvásárló és hasznosító cég, a MobilSign Kft. 2017 óta évente "találmányhasznosítási díjat" fizet a jelenleg miniszteri tisztséget is betöltő fideszes politikusnak. Rogán ilyen címen a leadott vagyonnyilatkozatai alapján, 2017 óta összesen 830 millió forintot kapott - írja friss cikkében a 444.hu.

A cégnek a leadott 2021-es beszámolója szerint 720 millió forint nettó árbevétele volt - ebből kiderül, hogy a bevétel 57 százalékát, 408 millió forintot fizettek ki "találmányhasznosítási díjként" Rogán Antalnak, aki nem tölt be semmilyen posztot a vállalkozásban, jelenlegi tulajdonosa Csik Balázs. A kft. a tavalyi évet 65 millió forint adózott eredménnyel zárta, és ebből a tulajdonosnak 30 millió forint osztalékot fizetnek ki.

A MobilSignnak átlagosan 12 alkalmazottja volt 2021-ben, összesen 133 milliós bérköltséggel és 84 milliós járulékfizetéssel. A cég mérlegében a személyi jellegű egyéb ráfordításoknál szerepel egy olyan összeg, ami szinte hajszálra megegyezik a Rogánnak évről évre kifizetett találmányi díjjal - olvasható a cikkben.

A kft.-nak 2020-ban 446 milliós forgalom mellett 30 milliós nyeresége volt, akkor 157,8 millió forint "találmányhasznosítási díjat" fizettek Rogánnak.