A folyamat befejező lépéseként 39 takarékszövetkezettel egészült ki, és 117 tagjával teljes körűvé vált az a garanciaközösség, amely az ágazat teljes megújulását hozza magával. Az új tagok felvételével egy időben a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) egy takarékszövetkezetet kizárt soraiból, egy tagja számára pedig engedélyezte az integrációból való kilépést.

A Tisza Takarékszövetkezet esetében az átláthatatlan gazdálkodás és a súlyos működési szabálytalanságok miatt vált elkerülhetetlenné a kizárás, a tevékenységének megszüntetését kezdeményező, betétessel nem rendelkező Magyar Vidék Hitelszövetkezet pedig maga kérte a kilépést - olvasható a közleményben.

Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása egy hónapon belül megkezdődhet. A szövetkezeti hitelintézet mintegy 10 ezer betétese között mindössze 17 olyan ügyfél van, akinek a megtakarítása meghaladja az Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított 100 ezer eurós összeghatárt. A kártalanítás menetéről az ügyfelek időben tájékoztatást kapnak, az érintett szervezetek mindent elkövetnek, hogy mindenki a lehető leghamarabb pénzéhez jusson - áll a közleményben.

A most felállt garanciaközösségben a takarékok betéteseinek megtakarításai kettős védelmet élveznek. Az SZHISZ, a Takarékbank és az összes szövetkezeti hitelintézet tőkeereje és likviditása rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére.

A tőke csoportszintű felhasználása kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének és további növekedésének. Az új működési modellben a takarékszövetkezetek együttesen a legszigorúbb uniós szabályozásnak is megfelelnek, és a nagyobb ügyfelek hitelezésére is képessé válnak - szögezi le az államtitkárság közleményében.