Alig hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök feltételeit, máris jelezték a bankok, hogy ott akarnak lenni januárban az elsők között, amikor elindult az újfajta személyi hitel. A minősített fogyasztóbarát személyi hitel (MSZH) minősítést olyan hitelek kaphatják meg, amelyek szabad felhasználásra és hitelkiváltási célra egyaránt felhasználhatóak, és legkésőbb 2021. július 1-től teljeskörű online hitelfelvétel keretében is elérhetőek minden ügyfél számára. A bankoknak saját ügyfeleik számára legkésőbb 2021 áprilisától biztosítaniuk kell az ilyen hiteleknél a teljeskörű online ügyintézést.

Ezek lesznek a feltételek

További feltétel, hogy a kölcsönszerződés maximális futamideje 7 év, kamata a futamidő végéig rögzített. A hitelező által választott referenciaértékhez viszonyított kamatfelár 500 ezer forint hitelösszegig nem haladhatja meg a 15 százalékpontot, 500 ezer forint hitelösszeg felett pedig a 10 százalékpontot. A folyósítási díj maximuma a hitelösszeg 0,75 százaléka, teljeskörű online hitelfelvétel esetén pedig ilyen díj nem számítható fel. Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 0,5 százalékát, míg 1 évnél rövidebb hátralévő futamidő esetén az előtörlesztés díjmentes.

A feltételek közé tartozik még, hogy csak annuitásos törlesztés megengedett, vagyis havonta egyforma részletekben kell visszafizetni a hitelt, a folyósítási határidő pedig bankfiókban benyújtott kérelmeknél a befogadást követő naptól számított maximum 3 munkanap, teljeskörű online hitelfelvétel esetén maximum 2 munkanap lehet. Emellett az ügyféltájékoztatással kapcsolatban is vannak szabályok, például egységes szerkezetű és tartalmú figyelemfelhívást és tájékoztatást kell közzétenniük a bankoknak.

Nem fog lyukra futni az MNB

A minősített fogyasztóbarát személyi hitellel (MSZH) nem fog így lyukra futni az MNB, mint a fogyasztóbarát lakásbiztosításokkal vagy a zöld hitelekkel, amelyek eddig nem mozgatták meg a piacot. A Napi.hu-nak nyilatkozó bankok és pénzügyi vállalkozások többsége ugyan ott akar állni az első sorban a januári startnál. Sőt a banki nyilatkozatok alapján könnyen lehet, hogy az elvileg a piaci verseny élénkítését szolgáló MSZH-s feltételek még túlságosan lazák is, a személyi hitelek igen nagy hányada ugyanis már eddig is belefért a keretrendszerbe.

A maximális futamidő a legtöbb hitelintézetnél nem haladja meg a 7 évet, a kölcsönök többsége pedig fix kamatozású. Az árazásba is sok kölcsön belefér, talán a folyósítási határidők és a teljes körű online ügyintézés jelenti majd a legnagyobb kihívást, ezek ugyanis komolyabb fejlesztéseket igényelnek. Bár van olyan bank - K&H például - amelyik egyelőre csak "vizsgálja a lehetőséget", több hitelintézet is biztosan kijelenti már most, hogy lesz MSZH-s személyi hitele, sőt már a januári rajtnál meg akar jelenni a konstrukcióval.

Már várják a startpisztolyt

A Takarékbank például biztosan tervezi a programban való részvételt, és már januárban el is indulnának az új hitellel. Az árazással nem lesz gond, mondják, hiszen a pandémiás kormányzati intézkedések által előírt speciális árazást (fogyasztási hiteleknél a thm az év végéig maximum a jegybanki alapkamat + 5 százalékpont lehet) megelőző időszakban az igénylések több mint 90 százaléka megfelelt a pályázat által előírt maximális kamat mértéknek. A futamidővel sem lesz gond, mivel a Takarékbank nem nyújt 7 évnél hosszabb futamidejű személyi kölcsönt, a hitelek kamata pedig - leszámítva az év végéig akciós kamattal ketyegő pandémiás kölcsönökét - a futamidő végéig fix.

Az OTP is ott akar lenni a rajtnál. A bank számára az online ügyintézés sem okoz problémát, a koronavírus-járvány idején is pörgött ez az üzlet, 2020 első három hónapjában majdnem ötödével több, volumenben pedig csaknem másfélszer annyi online személyi kölcsönt folyósítottak, mint 2019 első negyedévében. (A második negyedéves adat a pénteki gyorsjelentéssel együtt várható majd.)  A futamidővel és a kamatozás típusával az OTP-nél sem lesz gond, hiszen ott is 84 hónap (7 év) a maximum futamidő a személyi kölcsönöknél, és a hitelintézet termékei ma is a futamidő végig fix kamatozásúak.

Januári indulást tervez a Budapest Bank is. A futamidő és a fix kamatozás tekintetében a hitelintézet már eddig is megfelelt az MNB-s elvárásoknak, a legnagyobb kihívást a határidők tartása és az online ügyintézéshez kapcsolódó fejlesztések jelenthetik majd a jövőben.

A moratórium bekavarhat

A többi pénzügyi intézmény sem akar kimaradni a Napi.hu-nak adott válaszok alapján az MSZH-s piacból, szűk hat hónappal az indulás előtt azonban nem mernek még mindannyian januári kezdéssel számolni. A Raiffeisen is elvileg a januári rajtban gondolkozik, "de az indulás pontos dátumáról még korai lenne nyilatkozni, ez ugyanis a szükséges IT-fejlesztések befejezésének függvénye is, az év végén például jelentős fejlesztési kapacitást köt le a moratóriumi ügyletek 2021-es kezelésének megoldása" - nyilatkozták.

A Cofidisnél is a moratóriummal kapcsolatos kihívások miatt bizonytalan az indulás dátuma. "A 2020-as év vége és a 2021-es év eleje a moratórium vége miatt más jellegű kihívást is tartogat. Ezek megfelelő kezelése miatt elképzelhető, hogy nem rögtön év elején indulunk ezzel a konstrukcióval" - közölték a Napi.hu-val. A maximális futamidő és a fix kamatozás szempontjából a Cofidis és a Raiffeisen személyi hitelei is megfelelnek az MNB-s előírásoknak, sőt a Cofidisnél a teljes körű online ügyintézés is adott már.

Egyik sikerült, a másik nem

Az MNB-nek az MSZH már a harmadik minősített fogyasztóbarát terméke. Ezek közül a minősített fogyasztóbarát lakáshitel hatalmas sikert aratott, a három évvel ezelőtti indulás óta több mint 1000 milliárd forint értékben, mintegy 80 ezer hitelfelvevő vett fel ilyen kölcsönt, az ilyen hitelek piaci részesedése az új folyósításokon belül 2020 májusára elérte a 75 százalékot.

A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás idén startolt, de több mint fél évvel az indulás után is csupán egyetlen biztosító, az Union állt elő ezzel a termékkel, és más biztosítóról nincs is hír, hogy pályázna a minősítésre. Az NN tavaly év végén bejelentette, elkezdi a nem életbiztosítási termékek értékesítését, és az egyik első ilyen a palettáján a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás lesz az idei második félévben, de konkrétumot azóta ezzel kapcsolatban nem közöltek. Lehetséges, hogy más biztosítók is dolgoznak a termékfejlesztésen, de az eddigi jelek alapján nehezen születnek meg a piacot újraosztó konstrukciók.

Az energiatakarékos otthonok vásárlására vagy építésére nyújtott zöld lakáshitel is fontos lenne a jegybanknak, hogy menjen, de ott sem jutott eddig egyetlen hitelintézet sem el a megvalósításig a termékfejlesztésben, pedig a program feltételei nemrég még kedvezőbbé váltak.