Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nyolc év alatt duplájára növekedett Miskolc idegenforgalmi adóbevétele, s ez 2020-tól az új tapolcai fürdőkomplexum átadása után tovább gyarapodhat. A mintegy 13 milliárd forintba kerülő óriásberuházás alapkövét e héten tették le, és itt a tervek szerint évente 280 ezer fürdővendéget fogadhatnak majd.

A kormány támogatásával a meglevő strandfürdő mellé öt, ellipszis alakú wellness- és fürdőépületet húznak fel. Miskolc korábban nem tartozott a népszerű turisztikai célpontok közé, de az elmúlt években fokozatosan nőtt a látogatók száma. A város statisztikái szerint tavaly 184 ezer látogató 422 ezer vendégéjszakát töltött itt - ez csaknem a duplája a 2010-es adatoknak. Ennek megfelelően nőtt a város idegenforgalmi adóbevétele, ami tavaly már meghaladta a 200 millió forintot.

Az új fürdőváros - amelynek terveit egy osztrák építésziroda készítette - máris megmozgatta a befektetők fantáziáját. A már itt működő közel 200 szálláshely mellé idén két összesen 140 szobás, négycsillagos hotelt adnak át,  és előkészületben vannak további szállodaberuházások is. Az összképet rontja az új fürdőközpont mellett magasodó, szabályosan romokban álló Junó hotel, amely mementóként "őrködik" Miskolctapolca felett. A magántulajdonban levő hotel sorsáról és jövőjéről Kriza Ákos polgármester semmi biztosat nem tudott mondani, de annyi egyelőre biztos, hogy a nagyszabású fürdőépítési munkálatok a romhalmaz mellett folynak.

A város fürdőfejlesztési programja 2010-ben indult. Első ütemként 3 milliárd forintos befektetéssel  -  a korábban bezárt - miskolctapolcai strandfürdőt nyitották újra 2015-ben. A most elindult, második fejlesztési ütemben az új fürdő- és élménykomplexum mellett  további 600 millió forintot fordítanak a barlangfürdő és a csónakázó tó korszerűsítésére, valamint a környék úthálózatának és parkjainak felújítására.