A szakember a portálnak elmondta: nagyon jól időzített a kormány, hogy nagyobb veszteség nélkül megúszta a boltzárat. A KSH adatai szerint a kiskereskedelmi adatok nem tükrözik, hogy veszteséget okozott volna a piacnak a vasárnapi zárvatartás, de ettől még okozott. A bevásárló központokban lévő butikosok a vasárnapi forgalmukat elvesztették. A nem plázában lévő kisboltokban viszont nőtt a forgalom.

A magyar boltzár Európában a legszigorúbb, még az osztrák szabályokat is felülmúlja. Ausztriában az idegenforgalmi helyeken legalább nem tiltják a boltok vasárnapi nyitvatartását. A Balatonon nem véletlenül küzdenek a kereskedők a vasárnapi nyitvatartásért. Ez óriási forgalomkiesést jelent a nyári hónapokban, és a nyaralók életét is megkeseríti.

Mi történt a dolgozókkal?

A teljes kereskedelemben 2015-ben 8-9 ezer fős létszámcsökkenés volt. Ebben benne vannak a kirúgott alkalmazottak, az egyéni vállalkozók, és cégtulajdonosok is, aki esetleg bezárták boltjukat, ám nem lehet azt mondani, hogy ez kizárólag a vasárnapi boltzár miatt volt - kommentált az OKSZ főtitkára. Tavaly március 15-e utáni hónapokban, áprilisban és májusban 2-3 ezer fővel csökkent a kereskedelemben dolgozók száma, de ez a csökkenés decemberre már eltűnt.

A kereskedelemben mindenki meghosszabbította hétfőtől szombatig a nyitvatartást, ezért nem nyúltak hozzá jelentősen a boltok a dolgozók létszámához. A vásárlók pedig átették a vásárlásaikat péntekre és szombatra - tapasztalja Vámos György.