A rendszerváltás nehézségei segítettek abban, hogy az ember megtanulja, mi a teljesítménykényszer, ez pedig kellő motiváló erőt, hátteret adott ahhoz, hogy egy ember elindítsa a sikeres karrierjét - mondta Szűts Ildikó, kommunikációs igazgató, OTP, az AmCham Női Kiválóság Díj 2011 győztese. A szakember elmondta, hogy pályája elején egy saját HR-céget alapított egy barátnőjével, ezt pedig azért nevezte fontos lépésnek, mert "nagyon fontos, hogy egy kiscégnél legyen valaki, akiben a vállalkozás vezetője abszolúte meg tud bízni, akinek hátat mer fordítani." Mint mondta, kezdetben újdonságként jelentek meg a piacon, hiszen akkoriban sokan azt sem tudták mi az a HR. Ez azonban önmagában nem lett volna elég a sikerhez, aki sikeresen akar vállalkozni, annak folyamatosan tanulnia, figyelnie kell a világot, mi az, amit máshol, akár az Egyesült Államokban, vagy Japánban már csinálnak és érdemes behozni - emelte ki Szűts.

Ezen kívül muszáj, hogy valami megkülönböztessen minket másoktól, azaz kreativitás, saját ötlet nélkül nem fogunk tudni talpon maradni, meg kell tudni mutatnunk, hogy mi az, ami csak az enyém - hangsúlyozta a szakember. Ezen kívül a minőségi munkát emelte ki, mint mondta, ebből sosem szabad engedni, hiszen ha valamit egyszer elrontunk, az akár több év felépített munkáját tönkreteheti. Hogy ezt elkerüljük, szükség van arra is, hogy meglegyen egy személyes teljesítménykényszer. Ez persze állandó lelkiismeret-furdalással jár, én például sosem tudtam kihagyni egy pénteket sem - vallotta be Szűts. Mindezek ellenére sosem érezte, hogy kiégett volna, hiszen mint vallja, amit valaki elkezd, azt be kell fejezni.

A jelenleg kommunikációs igazgatóként dolgozó üzletasszony elmondta, hogy számára, mint nő számára mindig is nagyon fontos volt, hogy a munka értelmes legyen és adjon lehetőséget az önmegvalósításra. Ezen kívül olyan feladatot kell végezni, ami kellő módon húz előre, de legalább ennyire fontos kapjon visszajelzést a munkájáról. Véleménye szerint egy női vezetőnek mindig nőnek kell maradnia, nem szabad főnökként sem férfiasnak lennie, de mindehhez kifogástalan szakmai munka kell, hogy párosuljon, hiszen máig megvannak a nemi sztereotípiák, így bizonyítani kell, hogy akár jobban is el tudja végezni ugyanazt a munkát, mint egy férfi kollégája.

Én nem tudok egyedül dolgozni, nem azért mert alkalmatlan vagyok erre, hanem azért, mert az együtt gondolkodás része az életemnek, így a csapatmunkát mindennél fontosabbnak tartom - mondta Szűts. Szerinte éppen ezért vezetői pozícióban is embernek kell maradni, mivel a munka hatékonysága szempontjából rendkívül fontos, hogy a munkatársai hogyan viszonyulnak az főnökhöz, mit gondolnak róla.