Az év első kilenc hónapjában az MKB csoport korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye 33,61 milliárd forint volt, ami 2,9 százalékos csökkenést jelez az előző év azonos időszakához képest.

A közlemény szerint a pénzintézet eredményét befolyásolta a Magyar Állampapír Plusz (MAP+) értékesítése, ugyanis az év első kilenc hónapjában realizált 0,9 milliárd forintos állampapír értékesítési jutalék jelentős részben a MAP+ értékesítéséhez kapcsolódott. Ezen felül az elért eredményhez hozzájárult még a Babaváró hitel is, amelyből a pénzintézet 6,2 milliárd forintot folyósított a harmadik negyedév végéig.

A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált mérlegfőösszeg szeptember végén 1935 milliárd forintot tett ki, ami 6,2 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

Az ügyfélbetét állomány 2019. szeptember 30-án 1365,9 milliárd forint, az ügyfélhitel-állomány 942,3 milliárd forint volt.

"Kitűnőek a harmadik negyedéves eredményeket, mert mint mondta a bank üzleti marzsa stabil, költséghatékonysága pedig tovább javult" - mondta Fenyvesi Csaba Gábor, az MKB Bank pénzügyi és operációs vezérigazgató-helyettese a beszámolón.

Hozzátette, az MKB költség-bevételi aránya 43,96 százalék, sajáttőke arányos eredménye pedig elérte a 26,35 százalékot, az adatok a szakember szerint megfelelnek a várakozásaiknak.

Az MKB Bank 90 százalékban Mészáros Lőrinc és Szíjj László milliárdos vállalkozók érdekeltségi körébe tartozó vállalatok tulajdonában van.