A bank az eseteket kivizsgálja, a normál működést helyreállítja, addig is az ügyfelek türelmét kéri - közölte az MKB Bank a portál kérdésére.

Az MKB Bank Facebook-oldalán is sokan panaszkodnak, hogy az átállás óta nem tudnak utalni. Probléma az is, hogy a terhelésekről az sms-ek napokkal az átállás után egyszerre estek be, de akkor - biztos, ami biztos alapon - legalább többször is megjöttek ugyanazok.

QP | Quality Placement

A netbankár működésére, illetve nem működésére panaszkodik a legtöbb ügyfél, valamint arra, hogy a bankot nem lehet telefonon elérni. Van olyan ügyfél is, akinek eltűnt a 200 ezer forint feletti július 5-i utalása. Ugyanakkor többen jelezték, hogy nekik működött a rendszer.

Az MKB Bank új informatikai rendszer használatára állt át, ezért június 29. (péntek) 17:45 órától július 5. (csütörtök) reggel 8 óráig leállt a rendszer, a fiókok zárva voltak, és ez idő alatt utalni sem tudtak az ügyfelek. Mivel a hitelintézeti törvény szerint csak 2 bankszünnapot lehet meghirdetni, a felügyeleti hatóság külön engedélyezte, hogy a bank még egy napot ráhúzzon.

Az új digitális alaprendszere stabilan működik. Az ügyfelek szűk rétegénél, bizonyos szolgáltatások esetében, időszakosan előfordulhat lassabb vagy korlátozott ügyintézés. Az ilyen esetek kivizsgálása és a normál működés helyreállítása folyamatosan történik, ezekkel kapcsolatosan kérjük ügyfeleink megértését és türelmét - írta az MKB Bank az Azénpénzem.hu kérdésére.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.