Március 5-től nem lehet semmilyen jelzáloghitelt igényelni az MKB Banknál – derül ki a money.hu kamattükréből. A Budapest Bankkal fúzióra készülő hitelintézet egy hete már március hónapra felfüggesztette a támogatott konstrukciók - Babaváró, Csok, NHP Zöld hitel -, valamint a fogyasztóbarát lakáshitelek értékesítését.

A mostani döntést követően ugyanakkor teljessé vált a paletta, és egyelőre lakáshitelek sincsenek.

Van, ahol kamatcsökkentést hoz az együtt lépő Bankholding

Mindeközben a Bankholding másik két tagjánál végképp egységesítik és egyszerűsítik a lakáshitel kamatok struktúráját. Ennek eredményeképp ugyanakkor a banki hitelajánlatok egy jelentős részében a jelenlegi piaci körülmények között példátlan módon - amikor újabb, 100 bázispontos szigorítást vár csütörtökre a piac - a korábbinál kisebb kamat mellett vehetnek fel hitelt az ügyfelek.

Az áprilisban az MKB Bankkal egyesülő és így nevét elvesztő Budapest Banknál (BB) március 7-től már az 5 éves kamatperiódusra kínált hitelek egy részét is kisebb kamatszint mellett tudják felvenni az érdeklődők, mint korábban - noha az ajánlati kamatsáv itt a korábbi 5,44-7,59 százalék helyett 5,99-7,79 százalék lett.

A 10 éves kamatfixlás mellett a korábbi 5,29-8,5 százalék közötti ajánlatot 5,59-7,59 százalékos kamattábla váltotta fel. Általánosságban elmondható, hogy a kisebb összeget igénylő és kevesebb kamatkedvezményre jogosultak találkozhatnak kedvezőbb kamat-ajánlattal a banknál.

Marine Le Pent hitelezi az MKB

Az MKB Bank adott 10,7 millió euró, azaz mostani árfolyamon 4,1 milliárd forint hitelt Marine Le Pen franciaországi elnöki kampányára - írta meg a széljobboldali politikus vagyonnyilatkozatára hivatkozva a hvg.hu.
A BB-nél március 7-től az 5 éves és a végig fix Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL) 50, a 10 évre fixált fogyasztóbarát lakáshitelek kamatai 30 bázisponttal emelkedtek.

Hasonló jelenséggel találkozhatnak a Takarékbank ügyfelei is. Itt még egyértelműbben látszik, hogy a kedvezmény nélküli kamatok lettek alacsonyabbak.