Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MNB az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is határozottan fellép minden olyan, a fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárásaiban tapasztalt vagy egyéb módon tudomására jutott magatartással szemben, amely sérti vagy alkalmas arra, hogy sértse a fogyasztók érdekeit döntései meghozatala során. A jegybank kiemelt céljának tekinti, hogy a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek döntéseiket jogsértő befolyásolástól mentesen, a valós körülmények és a tényleges feltételek ismeretében hozhassák meg. Döntéseiben ezért a jogszabályi előírások betartásának megítélése mellett erre is figyelemmel lesz.

Az MNB 2013-2014-ben négy témavizsgálati szakaszban összesen 4 milliárd forint visszatérítését írta elő az ügyfeleknek, 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és összességében 142 pénzügyi intézménnyel szemben hozott intézkedést. Az intézkedések oka az volt, hogy – egyebek közt az oklista alkalmazása, új díjak bevezetése és a díjak számítási módjának egyoldalú megváltoztatása kapcsán – jogsértőnek bizonyultak az érintett pénzügyi intézmények egyes, a bankszámlák, bankkártyák díjaira, jutalékaira vagy költségeire vonatkozó egyoldalú, a fogyasztók számára hátrányos szerződésmódosításai.

A megbírságolt pénzügyi intézmények egy része bírósághoz fordult az MNB döntései ellen, azonban a jegybank az ezt követő perekben is eredményesen védelmezte a fogyasztók érdekeit.

Az MNB a pénzügyi különadók, illetve a tranzakciós illeték mértékének közelmúltbéli módosítása kapcsán jelenleg is kiemelt figyelemmel kíséri a hitelintézetek díjszabásainak változásait és minden esetben megvizsgálja azok hátterét. Szükség esetén a jegybank a 2013-2014-es témavizsgálatokhoz szigorúan fellép a fogyasztók érdekében és intézkedéseket hoz a jogsértő pénzügyi intézményekkel szemben.

Az MNB felügyeleti tevékenységének része az ellenőrzési eljárás, melyet egyrészt az adatszolgáltatásból származó adatok, másrészt a részére átadott dokumentumok, információk, illetve a hivatalosan ismert információk ellenőrzésével és elemzésével valósít meg. Az ellenőrzési eljárások keretében átfogó vizsgálatot, utóvizsgálatot, célvizsgálatot, vagy több szervezetnél, személynél azonos téma kapcsán egyidejűleg témavizsgálatot végez, illetve felügyeleti ellenőrzést folytat.