Legnagyobb mértékben a kamateredmény javult, ami a monetáris politikai intézkedéseknek, illetve a devizatartalék-kezelésnek eredményre gyakorolt hatásával magyarázható - írja az MTI.

A működési költségek félévi tényleges összege 20,863 milliárd forint, ami 7,5 százalékkal marad el a tervezettől és 2,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A költségnövekedés a személyi jellegű ráfordításoknál jelentkezett, amely egyrészt az üres álláshelyek betöltéséből adódóan az átlaglétszám 2,7 százalékos növekedéséből, másrészt területi bértömegkeretek emeléséből adódott.

Csökkentek viszont a banküzemi általános költségek, leginkább az egyéb (főként kommunikációs) költségek körében. Ez
abból adódott, hogy 2018 első felében jelentős kiadással járt a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (és a bankjegycsere) program közösségi médiában folytatott kommunikációs kampánya, ugyanakkor a 2019-re tervezett nagyobb kampányok egyes elemei (pl.: Azonnali Fizetési Rendszer) az év későbbi részében, vagy jövőre valósulnak csak meg.

A normál üzletmenethez kapcsolódó idei beruházásokra jóváhagyott 7,153 milliárd forintból az első fél évben

2,543 milliárd forintot használtak fel, aminek jelentős része informatikai eszközök beszerzéséhez, illetve különböző informatikai projektekhez kötődött. Emellett a biztonságtechnikai környezet fejlesztéseként folyamatban van a Szabadság téri épület és a Logisztikai központ biztonságtechnikai és informatikai rendszereinek felújítása és korszerűsítése - olvasható az MNB féléves jelentésében.