Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megújította – a többek között az öngondoskodás elősegítésére is hivatott – szakmai, érdekképviseleti szervekkel meglévő eddigi kétoldalú együttműködési megállapodásait a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A Magyar Aktuárius Társasággal (MAT) kötött megállapodást a MAT részéről Ribényi Ákos ügyvezető, a Magyar Biztosítók Szövetségével (Mabisz) korszerűsített megállapodást Molnos Dániel főtitkár, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (ÖPOSZ) megújított egyezményt pedig Nagy Csaba elnök írta alá. Az MNB részéről Matolcsy György elnök szignálta a dokumentumokat.

A közös munka részeként az érdekképviseletek egyebek közt szakmailag véleményezik a jegybank által előkészített jogszabálytervezeteket, szabályozó eszközöket, illetve maguk is kezdeményezhetik módszertanok, útmutatók, ajánlások vagy állásfoglalások kiadását. A felmerülő jogértelmezési kérdéseket a felek szakmai fórumokon, vezetői konzultációkon, illetve rendszeresen ülésező munkacsoportokban tekinthetik át, s jelen vannak egymás konferenciáin, fórumain, képzésein is. A résztvevők folyamatosan informálják egymást a jogalkalmazási munkáját segítő piaci jelenségekről.

Az autósokat is érinti a megállapodás

Mindezeken túl a MABISZ – amely a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény előírása szerint az üzletág kapcsán a kártalanításra, garanciaalap működtetésére és nemzetközi információs központ fenntartására vonatkozó feladatokat is ellát – azonnali információkat ad és együttműködik az MNB-vel az általa kezelt Kártalanítási Alap, Kártalanítási Számla vagy Nemzeti Iroda esetleges válsághelyzete esetén. Ilyen lehet, ha egy biztosító nem teljesítené befizetési kötelezettségét az alap vagy a Nemzeti Iroda felé, illetve, ha egy biztosítóval szemben a jegybank pénzügyi/helyreállítási terv elkészítését vagy feltőkésítést írna elő.

A biztosítók arányos tárgyévi kgfb-díjbevételéből (de biztosítónként minimum negyedévente 2 millió forintból) finanszírozott Kártalanítási Számla a kgfb-fedezettel nem rendelkező vagy ismeretlen jármű által okozott károkat téríti meg. A Kártalanítási Alap – amelynek működtetésére a biztosítók negyedévente előző évi kgfb-díjbevételük 0,25 százalékát fizetik be (kivéve, ha az alap vagyona már meghaladja az előző évi teljes díjbevétel 6 százalékát) - feladata a felszámolás alá került biztosítók helyetti kárkifizetés. A Nemzeti Iroda pedig a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból és a kapcsolódó egyezményekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat látja el.

A MAT-nak is régóta célja a közérdek szolgálata a biztosításügyben, valamint az ehhez közel álló pénztári, társadalombiztosítási és pénzügyi közvetítői területeken, és az MNB-vel hosszú ideje együttműködik például a járadékszolgáltatások elterjedésének elősegítésében - olvasható a közleményben.