Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével – jelentette be az NFI tavaly júliusi közleményében.

Idén augusztusban az is kiderült, hogy az osztrák ORF közszolgálati televízió első külföldi tévétársaságként csatlakozott a projekthez. A tízrészes sorozatot az ORF vetíti majd Ausztriában, míg a magyar TV2 kereskedelmi tévé Magyarországon és Szlovéniában - közölte a produkció kommunikációs cége az MTI-vel. A közlemény alapján a produkciót az NFI, a TV2, az osztrák ORF és a német Beta Film finanszírozza. Executive producere a magyar származású kanadai Robert Lantos (Serendipity Point Films), producerei Hazai Cecília és Hazai Kinga (Twin Media), Krsko Tibor (HG Media), a német Beta Film részéről Koby Gal-Rada, valamint az osztrák MR Filmtől Oliver Auspitz és Andreas Kamm producerek. A forgatás 2022. július végén kezdődött el.

A magyar állam 15,7 milliárdot ad

A Magyarországon gyártott filmalkotások nyilvántartását és a támogatásainak ellenőrzését végző Nemzeti Filmiroda adatbázisában egyelőre azonban az látható, hogy a Hunyadi-sorozat – amelyre filmes lapok és az IMDb filmadatbázis a Rise of the Raven munkacímmel hivatkoznak - büdzséjének a nagy részét magyar állami támogatás teszi ki. A tízrészes sorozatot 17,503 milliárd forint tervezett költségvetéssel vették nyilvántartásba, ez a Magyarországon elszámolható filmgyártási költség összege, és ebből 15,722 milliárd forint a közvetlen és közvetett állami támogatás.

A közzétett számok még változhatnak, a kiadások és a nem állami támogatók hozzájárulása is. A készítők nyilatkozatai szerint a forgatás jövő év júniusáig tarthat, magyarországi helyszíneken és az állami NFI (volt Mafilm) stúdióiban; a bemutatót 2024 végén tarthatják.

Rekord támogatás

A Hunyadi gyártására közvetlenül juttatott állami támogatás 10,6 milliárd forint (ebből – ahogy az NFI tavaly júliusban közölte - a kormány 6,9 milliárd forintot ad, a fennmaradó részt az NFI állja saját keretéből). A közvetetten - azaz a hazai filmes adókedvezmény-rendszeren keresztül igénybe vehető – állami támogatás 5,119 milliárd forint a Filmiroda adatai szerint. (Az alkotók eddig a 2021 áprilisa és 2022 márciusa közötti időszakra vonatkozóan nyújtottak be számlákat, összesen 2,4 milliárd forintos költésről.)

A Hunyadi-sorozat közvetlen állami támogatásai*
PályázatDöntés időpontjaTámogatás (millió Ft)
Gyártás (kormány)2021. júl. 2.6 918,0
Gyártás2021. júl. 2.3 608,1
Gyártás-előkészítés2021. máj. 14.76,9
Összesen
10 603,0
*NFI-től és kormánytól. Forrás: NFI

A tévésorozat gyártócége a Hollósgyűrű SPC Kft., amelyet Robert Lantos és a magyar producerek cégei jegyeznek. Az alkotás Bán Mór Hunyadi-könyvsorozata alapján készül, rendezői: a temesvári születésű osztrák Robert Dornhelm, Nagypál Orsi és Szász Attila.

Mi az a közvetett támogatás?

A Magyarországon filmet készítők - a külföldi gyártók is - a filmgyártási költség legfeljebb 30 százalékáig közvetett támogatást vehetnek igénybe. Ezt a támogatást az állam közvetve, a társasági adót (tao) fizető cégeken „keresztül nyújtja”: az a vállalkozás, amely filmet (vagy látvány-csapatsportot) támogat, a támogatás vagy adófelajánlás összege után adókedvezményt vagy adójóváírást vehet igénybe. A kedvezményrendszernek köszönhetően a filmgyártó és a vállalat is jól jár, az államkasszának viszont csökken az adóbevétele.

A Petőfi-film büdzséje közelíti a 7 milliárdot

Szeptemberben befejeződött - a Petőfi-filmként emlegetett - Most vagy soha! című mozifilm nyolcvan napos forgatása – jelentette be másfél hónapja az NFI. A Rákay Philip, Szente Vajk és Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből készülő film követi az 1848. március 15-i forradalom kitörésének főbb eseményeit, de azt fiktív cselekményszálakkal és karakterekkel kiszínezi és egy „szórakoztató kalandtörténetet mesél el a márciusi ifjakkal”. Mindezt korhű díszletekben és jelmezekben.

A Most vagy soha! játékfilmet a Filmiroda 6,564 milliárd forintos költségvetéssel vette nyilvántartásba, amelyből 4,595 milliárd forint a közvetlen, a fennmaradó rész a közvetett állami támogatás. Ennél azonban már 200 millióval több, 4,795 milliárd forint a gyártásra kapott közvetlen támogatás (áprilisban plusz 200 milliót ítélt meg az NFI a produkciónak), ami az igényelhető 30 százaléknyi közvetett támogatással (2,055 milliárd forint) együtt már 6,85 milliárd forintos büdzsét jelent.

A Most vagy soha! közvetlen állami támogatásai*
PályázatDöntés dátumaTámogatás (millió Ft)
Marketing2022. jún. 7.30,0
Filmgyártás2022. márc. 29.200,0
Filmgyártás (kormány)2022. jan. 11.2 000,0
Filmgyártás2022. jan. 11.2 500,0
Gyártás előkészítés2021. szept. 21.85,0
Forgatókönyv-fejlesztés2020. szept. 16.3,1
Forgatókönyv-fejlesztés2020. júl. 14.4,0
Forgatókönyv-fejlesztés2020. márc. 31.3,0
Összesen
4 825,1
*NFI-től és kormánytól. Filmgyártó: Pilvax és Lumiere. Forrás: NFI

Marketingre is költhetnek

A Most vagy soha! gyártói – a Pilvax Film Kft. és az előkészítést végző Lumiere Film & TV Kft., Fülöp Péter és Csincsi Zoltán producerek cégei – eddig a 2020 májusa és 2022 májusa közötti időszak kiadásairól nyújtottak be számlát a Filmirodának, amely összesen 2,6 milliárd forintos költés után állított ki közvetett támogatásra jogosító igazolást 797 millió forintról.

A Pilvax Filmnek az NFI idén júniusban a "filmterjesztést elősegítő marketing tevékenységre" is ítélt meg már 30 millió forintot - ezt azonban nem lehet gyártási költségként elszámolni.

A premierre még várni kell 2024 tavaszáig, azaz az 1848-as forradalom 176. évfordulójáig. (Korábban a bemutatót 2023-ra, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára tervezték, de a film utómunkái el fognak tartani a jövő év szeptemberéig.) A film rendezője Lóth Balázs.