A Napi Gazdaság cikke. A hírközlésért is felelős miniszter, Szabó Pál kezdeményezte a vonatkozó jogszabályok módosítását, ezzel elhárul az akadály a 3,5 GHz-es frekvenciahasználati joggal rendelkező társaságok elől, hogy az UMTS/GSM rendszerű mobil rádió-távközlési szolgáltatási piacon megjelenjenek. A Nemzeti Hírközlési Hatóság 2008. október 22-én hirdette meg a pályázatokat. Az első, úgynevezett pre-bid (ajánlattétel előtti) konzultáción a szolgáltatói oldal több kifogást is emelt a frekvenciasáv használati feltételeit megállapító jogszabály ellen, amely kizárta őket a lehetséges pályázók köréből. A miniszter ezt követően döntött a szükséges jogszabály-módosításokról, egyben felkérte az eljárást folytató hatóság elnökét, hogy 15 nappal hosszabbítsa meg a beadásra nyitva álló határidőt. Ezzel a lépéssel minden akadály elhárul az új, negyedik szereplő megjelenése elől a mobiltelefon-szolgáltatói piacon.