Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az ÁPV Rt. igazgatósága tegnap – elfogadva az értékelő bizottság javaslatát – eredménytelennek nyilvánította a Malév Rt. állami tulajdonú részvényeinek értékesítésére kiírt nyílt, egyfordulós pályázatot - írja a NAPI Gazdaság. A vagyonkezelő azért döntött így, mert a beérkezett érvényes ajánlatok egyike sem teljesíti üzletileg kielégítő mértékben a Malév privatizációjával kapcsolatos tulajdonosi elvárásokat – tájékoztatott az ÁPV Rt. Információink szerint mindhárom pályázó csak néhány százmillió forintot ajánlott a légitársaság részvényeiért ( Az ÁPV Rt. igazgatósága ugyanakkor megállapította, hogy az ajánlatok számos értékes részkoncepciót tartalmaznak, ezért élve a privatizációs törvény vonatkozó felhatalmazásával, amely szerint két sikertelen pályázati eljárást követően tárgyalásos eljárás indítható, a testület úgy döntött, hogy ezt a formát választja. Az igazgatóság felhatalmazta az ÁPV Rt. vezérigazgatóját az eljárás megindítására. Erre azokat a potenciális befektetőket hívják meg, akik ajánlatot tettek, illetve befektetési szándékukat a második privatizációs pályázat kiírását követően jelezték. Ezek alapján tehát az egykori malévosokat is tömörítő Aviation Solution Konzorcium, a szibériai Krasair és a sármelléki repülőtér üzemeltetésében is érdekelt ír Cape Clear indulhat az eljáráson. Mellettük az a két társaság is „megjelenhet” a vagyonkezelőnél, akik szándéknyilatkozatot nyújtottak be, egyikük a pilóták csapata, a Sky Alliance Rt. Információink szerint az az ötödik szereplő is tárgyalóasztalhoz ülhet, amely eddig keveset hallatott magáról: a 172 millió dollár tőkéjű magánbefektetési alap, az Argus Capital Ltd. Az említett öt szereplőn kívül továbbiak is megjelenhetnek a tárgyalásokon, hiszen az ÁPV Rt. nyilvános felhívást tesz közzé.