Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyugat-dunántúli Hantech Zrt. már eddig is több vezető mezőgazdaságigép-gyártó cégnek - így például a Kubotának és a Kuhnnak - szállított részegységeket, de a John Deere (Deere & Company) szerződéssel a világ mezőgazdaságigép-gyártóinak elitjébe került.

A Hantech, amely csornai és tamási gyáraiban közel 300 dolgozót foglalkoztat, a megnövekedett gyártási igények kielégítése érdekében bővítette szakképzési bázisát is - közölte a társaság. A csornai szakiskolában jelenleg 80 szakmunkást képeznek - ezzel az Audi után a Hantech lett Győr-Moson-Sopron megye második legjelentősebb szakképzési központja. A tanulólétszám idei növekedése eléri a 15 százalékot. A cég szakiskolájában a lakatos és forgácsoló szakma mellett érettségi bizonyítványt is kapnak a tanulók. Zelenka Pál, a Hantech többségi tulajdonosa ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a csornai iskolában hamarosan beindítják a technikusi képzést is.

A társaság a magyar gépgyártás egyik legjelentősebb exportját bonyolítja minden évben. A 2014-es üzleti évben elért közel 4 milliárd forintos árbevétel 85 százaléka a kivitelből származik.

Az amerikai partner Deere & Company Oroszországtól Brazíliáig rendelkezik gyártó- és összeszerelő üzemekkel. A cég a 2012-es üzleti évben "állította fel" eddigi rekordját: 36 milliárd dolláros árbevétel mellett 3,1 milliárd dollár profitot könyvelhettek el. A Magyarországról szállított részegységeket az amerikai multi európai gyáraiba szállítják, majd innen a világ szinte minden országába eljutnak.