Továbbra is az építőiparban kimagasló a feketén foglalkoztatás, tavaly az első három negyedévben az ágazatban nagyjából változatlan maradt a szabálytalanul alkalmazott munkavállalók száma az ellenőrzött cégeknél. Egyedül a mezőgazdaságban csökkentek a visszaélések, míg a vendéglátásban enyhén megszaporodtak a trükközések - derül ki a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyeleti főosztályának jelentését feldolgozó Magyar Idők cikkből.

Tavaly az ellenőrzött munkáltatók 70 százalékánál találtak valamilyen, munkaviszonnyal kapcsolatos szabálytalanságot. Bírságot az esetek többségében nem osztottak, de így is közel 405 millió forint büntetést szabtak ki a hatóságok. Mind az arány, mind a bírság összeg alacsonyabb a 2017-esnél.

A tárca szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt nem nőtt a kötelező legkisebb keresetekkel kapcsolatos visszaélések száma. De továbbra is gond a fekete foglalkoztatás, e téren a leggyakoribb, hogy nem jelentik be az alkalmazottakat legyen szó klasszikus vagy egyszerűsített foglalkoztatásról. A munkáltatók pedig olyan magyarázatokat adnak, hogy az illető próbamunkán volt, vagy a könyvelő hibázott. Szintén gyakori visszaélés, hogy az alkalmazott részmunkaidőre van bejelentve, miközben teljes munkaidőben dolgozik.

A rabszolgatörvényként emlegetett túlóraszabályozás-módosítás fényében érdekes adat, hogy több volt a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos szabálytalanság. Ráadásul a feldolgozóipar és a gépipar területein fordultak ezek elő.