Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az év vége óta eltűnt négyszáz cég és velük együtt négyezer dolgozó az élelmiszer-kiskereskedelemből. A kisboltok képtelenek lépést tartani a nagy láncokkal, de a profitot az utóbbiaknak sem kínálják tálcán - kezdi pénteki cikkét a Világgazdaság, mely szerint már csak 7128 cég és 98 439 dolgozó van az ágazatban, ami azt mutatja, folytatódnak a megszűnések. December végéhez képest 408 piaci szereplő és 3994 dolgozó tűnt el a szektorból.

Hat éves távlatban nézve még rosszabb a helyzet: 2013-ban még csaknem 9500 vállalkozás működött a területen több mint 104 ezer alkalmazottal.

Szakértők szerint ezt az okozza, hogy a nagy láncok - például az Aldi, Lidl, Tesco, Spar, CBA stb. - beszerzésben és a logisztikában hatékonyabbak, amivel a kisboltok nem versenyezhetnek. A béremelési kényszer miatt pedig a profitrátájuk is romlott.

Míg a láncoknál arról tárgyaltak a szakszervezetek, hogy legalább 15-20 ezer forintos bérelőnyt harcoljanak ki a mindenkori garantált bérminimummal szemben, a kisvállalkozók az erre az évre érvényes bruttó 195, illetve 149 ezer forintos bérminimumot, illetve minimálbért is nehezen teremtik elő - foglalja össze az alapproblémát a lap.