Museum Meeting Point (MMP) 1906 Kft. néven közös céget alapított a budapesti Matteo étterem főszakácsa, a televíziós főzőműsorokból is ismert Buday Péter két üzletemberrel, Vitézy Tamással és Szalay-Bobrovniczky Kristóffal együtt - tudta meg a Napi. A cégbíróságon februárban bejegyzett céget a Szépművészeti Múzeum kávézójának üzemeltetésére hoztuk létre, Buday Péter ötlete alapján és vezetése mellett, mi pedig pénzügyi befektetőként segítjük munkáját - tudtuk meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf ügyvezetőtől. Az eddig büféválasztékot nyújtó kereskedelmi egység a múzeum mélyföldszintjén működik. A korábbi üzemeltető szerződése tavaly járt le, az új bérlet - az előzőnél magasabb díjért - januárban kezdődött - mondta lapunknak Baán László, a Szépművészeti főigazgatója. Az intézmény egy elsőrangú szakembert szeretett volna a kávézó élére, akinek neve garancia a minőségre. Így januártól a kínált italok, ételek választéka és színvonala is emelkedett. A változás illeszkedik a Szépművészeti Múzeum elmúlt években elindult fejlesztéseihez, működésének piaci alapokra helyezéséhez. A cél, hogy a kvalitásos kiállításokon túl az egyéb szolgáltatásokkal és programokkal is kellemesebbé tegyék a látogatók számára az ott eltöltött időt. A múzeum egy éttermet is szeretne kialakítani, de erre a meglévő épületben nincs lehetőség, a tervek szerint az az intézmény hamarosan induló, uniós támogatással megvalósuló felszín alatti bővítése során épül meg, üzemeltetéséről még korai lenne beszélni - tette hozzá Baán. Vitézy Tamás Magyarország száz leggazdagabb emberének egyike, aki az elmúlt években a többségi tulajdonában álló Adriatiq Islands Group révén Horvátország legnagyobb turisztikai ingatlanportfólióját építette ki, korábban földgáz-kereskedelemmel jelenleg főként lapkiadásban érdekelet . Szalay-Bobrovniczky jelenleg az Adriatiq Islands Group vezérigazgatója, aki 2004-2007 között a Heti Válasz kiadóigazgatói posztját is betöltötte, korábban pedig a PanTel, az Euroweb és az Axelero vezető beosztásaiban dolgozott.
QP | Quality Placement