Lehet, hogy a csúcson akar kiszállni a K&H Bank tulajdonosa, a belga KBC a magyarországi tőkepiacból. A Napi.hu értesülései szerint ugyanis már folynak a tárgyalások az integrációs folyamatban lévő brókercég ügyfélállományának átruházásáról, zárt körben meg is hirdették azt.

Tavaly novemberben jelentették be, hogy miután a K&H Bank és a KBC Securities Magyarország tevékenysége egyre közelebb került egymáshoz, a KBC Csoport vezetői bizottsága úgy döntött, hogy az addig magyarországi fióktelepként működő KBC Securities Magyarországot a K&H Bankcsoportba integrálja. Az akkori döntés alapján a jövőben a K&H Bank végzi azokat a vállalati egyesülési/felvásárlási, letétkezelési és lakossági értékpapír forgalmazási szolgáltatásokat, amelyeket korábban a KBC Securities Magyarország nyújtott.

Fokozott érdeklődés

Lapunk friss információi a brókercég ügyfélállományának átruházása kiírt pályázatra több hazai és külföldi érdeklődő is jelentkezett. Az utóbbiak alaposan feltornászták az árat, ugyanis a magyar résztvevőkét három-négyszeresen meghaladó árat ajánlottak, döntés viszont eddig nem született az eladásról.

Úgy tudjuk, hogy a legmagasabb árat az első körben egy román cég ajánlotta, de még nincs végeredmény. Piaci vélemények szerint a fokozott érdeklődés nem lehet véletlen, hiszen a tavalyi jó eredmények után a brókercégek forgalma 2018 első három hónapjában is alaposan megugrott. Az MNB jelentése szerint 2018 első negyedévében a tőzsdei forgalom 27 százalékkal nőtt, és elérte az 1845,3 milliárd forintot. A brókercégek forgalma pedig még ennél is nagyobb mértékben 30 százalékkal emelkedett a 2017. első negyedévével összevetve.

A KBC esetleges kivonulásáról a K&H Banktól kértünk választ. Az írásos választ szó szerint közöljük:

Az elmúlt évek során a K&H Bank és a KBC Securities Magyarország tevékenysége egyre közelebb került egymáshoz. Ezért az a döntés született, hogy a KBC Securities Magyarország corporate finance és a letétkezelés szolgáltatása a K&H Bank Üzleti ügyfelek divíziójának tevékenységei közé kerül integrálásra. A lakossági értékpapír forgalmazást tekintve azonban egyelőre nem született végső döntés, a különböző lehetséges opciók további elemzést igényelnek. A K&H Bank és a KBC Securities Magyarország ezen átmeneti időszakban is a tőle megszokott, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja ügyfeleinek, és jelenlegi formájában működik tovább, megvalósítva üzleti stratégiáját, mely szerint minden tevékenységének középpontjában ügyfelei állnak.

Már hónapok óta beszédtéma

A tőzsdei rangsorban negyedik legnagyobb forgalmú brókercég tulajdonosváltása és/vagy átalakítása már hónapok óta beszédtéma. A tavaly őszi bejelentés szerint az integráció lezárását 2018 végére tervezik.

Piaci vélemények szerint a belga szereplő kivonulása egy sor kérdést vet fel. Az első kétségtelenül az, hogy ki veszi át az ügyfélállományt és milyen szolgáltatást nyújt a jövőben az ügyfeleknek. Szintén érdekes, hogy mi lesz a WebBroker sorsa. Az internetes szolgáltatás most is a korábbi cégnéven, vagyis KBC Equitas néven fut.

Szintén nem érdektelen, hogy mi lesz a KBC Securities tőzsdei részvénycsomagjának sorsa. A brókercég a BÉT részvényeinek 5,2 százalékát (282 ezer részvény) birtokolja - ezzel az MNB (81,4 százalék) után a második legjelentősebb tulajdonos.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!