Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kiskereskedelmi értékesítés 2013-tól ugyan évről-évre nő - együtt számolva közel 20 százalékkal -, de a boltok száma folyamatosan csökkent, kivétel nélkül minden esztendőben 2013-2016 között, a KSH adatai szerint.

A portál összegzése szerint, míg 2005-ben 166 738 bolt üzemelt Magyarországon, addig 2015-re 151 911 egységre fogyatkozott a számuk. 2013-ra már csak 148 959 darab üzlet működött, azóta a boltbezárások üteme felgyorsult: 2014-ben 144 190, 2015-ben 141 133, míg tavaly mindössze 136 420 kiskereskedelmi egység várta a vásárlókat. 2005 és 2016 között az ágazat 30 318 egységet veszített.

A boltszám csökkenésének nagyságrendje kísértetiesen hasonló volt az elmúlt néhány esztendőben. A vasárnapi boltzár időszaka még békésebbnek is tűnhet, hiszen akkor kisebb arányú volt a boltbezárás.

A kisboltok tönkremenetelének hátterében több ok is fellelhető. A döntő az erős piaci verseny, ahol a nagy láncok nagy fölényben vannak a széles választékkal és a kedvezőbb árakkal, ráadásul folyamatosan terjeszkednek. A kistelepüléseken a legnagyobb a baj, mivel ott nagyobbrészt élelmiszerboltok vannak, ahol a pult mögé már szakképzett eladó kell, ami most már különösen drága egy kisboltosnak a 160 ezer forint feletti kötelező minimálbérrel. Ezeknek a boltoknak a korábbi dohányáru értékesítés tiltás sem tett jót, hiszen nem mindenki tudott közülük trafikot is nyitni (vagy elkülöníteni ehhez helyet, a legkisebb településeken).

Az iparcikkes boltok száma sokkal jobban csökkent

A kormány szigorító intézkedései döntő részben az élelmiszeres nagy láncokat célozták meg eddig. Iparcikkes üzlet viszont kétszer annyi van, ráadásul nagyobb számban és arányban mentek tönkre az élelmiszeres boltoknál az elmúlt években. Itt is sok multi lánc terjeszkedett, a tönkrement néhány iparcikkes nagy áruház helyére pedig más nagy szereplők jöttek. Az iparcikk üzletek száma, a 2013-as 105 312 darabról 95 450 egységre fogyatkozott 2016-ra.

Az egyes szakmacsoportokat nézve a ruházati boltok száma az elmúlt öt évben 20 ezerről 16 ezerre, ötödével csökkent. 2016-ban előző évhez képest valamennyi iparcikkes üzlettípus (például bútor, elektromos cikk, újság, sportszer, játék) boltszáma csökkent, három kivétellel: ezek a humán gyógyászati és az állatgyógyászati cikkek boltjai, de hát ezekből alig van több együtt számolva ezer darabnál, mellettük pedig a gépjárműszaküzletek (itt 2016-ban 3 009 bolt volt, 52-vel több mint egy évvel korábban).