A cég Zsolnay Kulturális Negyedben található telephelyén rendezett eseményen Kenesei Miklós, a tavaly novemberben indult, jelenleg 62 embert foglalkoztató vállalat ügyvezetője kiemelte: idén több mint 200 autómakettet gyártottak, 2017-ben ötszáz darab fölé kívánják emelni termelésüket. A jelenlegi dolgozói létszámot 2017 végére 120-ra emelik. Mint írták, autómakettekkel látják el a Forma1-csapatokat és versenyzőket, szponzorokat, valamint a marketing és tervező irodákat, vezető európai luxus sportautó gyártókat, köztük a Ferrarit, a Bugattit, a Jaguart, a Bentleyt, a Porschet és a Mercedest is.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere modellértékűnek nevezte a fejlesztést, majd reményének adott hangot, hogy a városban megtalálható tudást és hagyományt is felhasználó, magas hozzáadott értéket előállító cégek lesznek a baranyai megyeszékhely gazdaságának motorjai.

Csizi Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője közölte: "a városban 2009-ben, az országban 2010-ben indult munka elkezdett eredményt hozni". A befektetők mellett igazi partnerekre szeretnénk találni - utalt az Amalgam Europe Kft.-re a politikus, aki megtiszteltetésnek nevezte a cég pécsi fejlesztéseit. A makettek alapjául szolgáló csúcsteljesítményű járművekről "Pécsre érkező információk világviszonylatban is komoly ületi titkot képeznek".

Az 1985-ben alapított angol Amalgam Collection cégcsoport kreatív igazgatója, Michael Niemas arról beszélt, hogy termékeik tervezésénél a legmodernebb technológiát használják, míg a maguk makettek kézműves darabok. Termékeik előállításához speciális szaktudás szükséges. Munkatársaik a makettek alkatrészeit kézzel csiszolják, alapozzák, festik, illetve szerelik össze. Éppen ezért minden darab egyedi Legkisebb makettjeik 1:12-es méretarányúak, gyártanak 1:8-as méretarányban is, továbbá tervezik ennél nagyobbak építését is. Azok modelltől függően több ezer dollárért találnak gazdára.

Csizi Péter elmondta, hogy a mintegy 700 négyzetméteres terület felújítására nettó 100 millió forintot fordítottak a város rendelkezésére álló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből. A képviselő örömtelinek nevezte, hogy a munkahelyteremtő beruházás európai uniós forrásból valósult meg. A cég jelezte: célkitűzésük, hogy a jövőben Pécs legyen az európai autóipar autómakett- és tanulmányautó készítésének kiválósági központja.

QP | Quality Placement