Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A mintegy 43 megawatt beépített kapacitással rendelkező söjtöri naperőmű december 19-én lépett működésbe, és megkezdte a villamos energia értékesítését. Emellett elindult a  MET Buzsák Solar Park Kft. által üzemeltetett buzsáki naperőműpark valamint a MET Gerjen Solar Park Kft. által működtetett gerjeni létesítmény is. A cég azzal számol, hogy a három naperőműpark üzembe lépésével a teljes naperőművi kapacitása 237 megawattra emelkedik 2022 végére. 

A BÉT-en megjelent közlés szerint a társaság betartotta a kötvénykibocsátás során a három projekt megvalósítási határidejére vonatkozó kötelezettségvállalását. A MET Hungary Solar Park tavaly november végén 64,8 milliárd forint névértékű, a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjában kibocsátott kötvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén.

A nyilvános cégadatok szerint a társaság árbevétele 2021-ben valamivel több mint 1 milliárd forint, a megelőző évben 904 millió forint volt. Adózás utáni nyeresége 110 millió forint volt, a 2020-as 202 millió forintot követően.  

A svájci központú MET Csoport európai integrált energiavállalat, tevékenysége kiterjed a földgáz- és az árampiacra is. Leányvállalatai révén 14 országban van jelen, 25 ország gázpiacán és 22 nemzetközi kereskedelmi ponton aktív. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2020-ban 11,2 milliárd euró volt, a kereskedett gázmennyiség 71 milliárd köbméter.

A napokban jelent adta hírül az Energiaügyi Minisztérium, hogy a kormány feloldja a vállalati napelemstopot és mégis épülhetnek az erőművek.

Kereskedelmi célú napelemes erőműveket gyakorlatilag 2021 áprilisa óta nem lehetett engedélyeztetni Magyarországon, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) ugyanis nem adott ki csatlakozási jogosultságot a számukra. Július 15-e óta pedig az ipari fogyasztáscsökkentő napelemes erőművek engedélyeztetése is akadályba ütközött, a vállalati szektor nem kapott engedélyt egyetlen új napelemes-rendszer építésére sem.