A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szankciós céllal rendszeresen közzéteszi a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók nevét és lakcímét, illetve székhelyét. Idén az első negyedévben véglegessé vált határozatban 72 adózónál (41 magánszemélynél és 31 szervezetnél) állapítottak meg jelentős összegű, azaz magánszemélyeknél 10 millió forintot, gazdasági és egyéb szervezeteknél pedig 100 millió forintot meghaladó adóhiányt - derül ki a friss adatokból. Ők azok, akik nem tettek eleget fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben.

E 72 adózónál összesen mintegy 34 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg, és még 46,3 milliárd forintnyi jogkövetkezményt, azaz bírságot és késedelmi pótlékot is kiszabtak az adósokkal szemben. (A Napi.hu számításai szerint az összesített adóhiány jelentősen megugrott az előző, 2020. utolsó negyedéves listán feltüntetetthez képest, akkor 79 nagyadósnál állapítottak meg összesen 16,2 milliárd forint adóhiányt, míg a jogkövetkezmény 19,2 milliárd forint volt).

Hét adós is átlépte az egymilliárdot

A most közzétett "szégyenlistán" hét adósnak is egymilliárd forintot meghaladó adóhiánya van. Az éllovas Group Mineralix Kft.-nél rekordösszegű, 12,1 milliárd forint adóhiányt állapított meg a NAV, és még 18,4 milliárd forint bírságot és késedelmi pótlékot is kiszabott. A NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága februárban indított végrehajtást a társaság ellen.

A kft.-t 2017. április végén egy ismert budapesti, Honvéd utca 8. szám alatti székhelyszolgáltatós címre jegyezték be, "egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység" főtevékenységgel, valamint villamosenergia- és gázkereskedelemre. Az ügyvezető-tulajdonosa az észtországi címmel regisztrált Marko Moorast, akinek a Céginfo.hu adatai szerint nincs más magyarországi céges kapcsolata. A 3 milliós jegyzett tőkét 2017 novemberében 75 millióra emelték.

Jelentős összegű adóhiányosok (2021 első negyedév)
Hely.
Adózó neveLakóhely, székhely Adóhiány (M Ft) Jogkövetkezmény (M Ft)
1.Group Mineralix Kft.1054 Bp, Honvéd u. 8. 1. em. 2 12 117,618 456,2
2.Energogupl Hungary Kft.8200 Veszprém, Ady E. u. 35. 3 745,63 772,2
3.Glerojatec Energos Kft.1035 Budapest, Miklós u. 13. 8. em. 42.3 702,12 076,6
4.WRM plus Kft.1054 Budapest, Honvéd u. 8. 1. em. 2.2 288,64 758,5
5.Polar-Astra Kereskedőház Kft.2161 Csomád, Kossuth L. u. 38.2 091,74 213,8
6.Genus Group Kft.1139 Budapest, Forgách u. 37.1 622,23 361,1
7.NexTechnology Kft.1055 Budapest, Szent I. körút 21. fszt. 2.1 147,0624,2
8.Ceremex Trade Kft.1138 Budapest, Róbert K. körút 22. fszt. 8. ajtó538,1296,9
9. Illatok Világa Kft.2133 Sződliget, Kossuth L. u. 5.481,0265,7
10.Pro-men Trade Kft.2161 Csomád, Kossuth L. u. 38.472,7949,1
11.Online Store Kft.1141 Bp, Szugló u. 82.401,1229,9
12.Levitation Trade Kft.1141 Bp, Szugló u. 82.332,9183,2
Forrás: NAV

A Group Mineralixról az internetről se derül ki sok minden, a cég a hazai gáztőzsde tagja volt, a CEEGEX-Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac Zrt. 2019. január végén adta ki, majd októberben függesztette fel a kereskedési jogát a CEEGEX azonnali piacán. (Egy néhány nappal ezelőttig nyilvános LinkedIn-profil szerint egy "Group Mineralix" nevű vállalkozásnál dolgozott értékesítési vezetőként egy magyar magánszemély 2019. márciustól decemberig, aki 2013 és 2016 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium stratégiai és energiapolitikai főosztályán volt vezető beosztásban.)

A Group Mineralix 2017-ben és 2018-ban adott le beszámolót, ebből kiderül, hogy a működésének első évében nulla, majd 2018-ban 4,6 milliárd forint nettó árbevételt könyvelt el, amiből 4,56 milliárd exportbevétel volt; hogy milyen tevékenységből, azt nem tüntették fel. A cég költségei és ráfordításai meghaladták a bevételét, így az éveket hatmilliós, majd 26 milliós veszteséggel zárta. Adót 2018-ban fizetett, 8,3 millió forintot. A kötelezettségállománya közelítette a 400 milliót 2018 végén.

Bottal ütik a nyomukat?

A nagyadós cégek között most is, mint korábban, sok a székhelyszolgáltatós címre bejegyezett (a székhelyszolgáltatással foglalkozó irodákban átveszik a vállalkozásnak szóló értesítéseket és leveleket, de ott a hatóságok számára nem érhetők el a cég vezetői és tulajdonosai). Az adót nem fizető, vagy azt jogosulatlanul visszaigénylő cégeknél gyakran a tulajdonos olyan külföldi, illetve magyarországi lakcímű, vagyontalan magánszemély, akiken a NAV nem tudja behajtani a tartozást.

A cégadatok szerint szintén egy észtországi magánszemély alapította 2018-ban gázkereskedelemre a hatodik helyezett céget, a Genus Group Kft.-t, amelynél 1,6 milliárdos adóhiányt tárt fel az adóhivatal.

Az adóslista 2. és 3. helyén álló társaságoknál is tetemes adóhiányt (3,7-3,7 milliárd forint) állapított meg a NAV: az Energogupl Hungary Kft.-t és Glerojatec Energos Kft.-t is két évvel ezelőtt alapította egy-egy lengyelországi, radomi lakóhelyű magánszemély, vegyestermékkörű nagykereskedelem fő tevékenységgel. A cégek nem tettek közzé az igazságügyi tárca oldalán beszámolót a tevékenységükről.

Magánszemélyek 200 millióval kerültek listára

Magánszemélyek ezúttal nem fértek bele a top 10-es listába, a baranyai Máza községben lakó Forrai Csaba 260 milliós adóhiánnyal a 14. helyre került (az ő neve a cégadatokban húsz vállalkozásban is feltűnik). A hatvani Ács Norbertnél 204 milliós, az aszódi Tóth Ádámnál 200 milliós adóhiány állapítottak meg.

Az első negyedéves listára felkerült a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által alapított szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Gimnázium is, amelynél 160 milliós adóhiányt és 85 milliós jogkövetkezményt állapított meg az adóhivatal. (Korábban már adóslistára került a MET könyvkiadással foglalkozó WJK Nonprofit Kft.-je. A MET számláit idén februárban a NAV összesen 246 milliós követeléssel terhelte meg, amely a szervezet intézményeinek bérkifizetéséhez kapcsolódó járuléktartozás és annak késedelmi büntetése - közölte februárban a szervezet.)