Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy fővárosi étteremben tartottak ellenőrzést szeptember közepén a Nébih szakemberei. A vizsgálatkor számos higiénia hiányosságot tártak fel, többek között nem minden munkavállaló rendelkezett érvényes egészségügyi vizsgálattal, a gazdasági folyósón pedig ételkészítést és készételtárolást is végeztek. Itt kapott helyet például a palacsinta, míg a fedetlenül tárolt krumplipürét a szintén fedetlen hulladéktároló mellett találták az ellenőrök. Ugyanezen a folyóson tárolták (ugyancsak nem zárt formában) a szárazárut és ételmaradékot is - közölte a Nébih.

A hivatal azt is közölte, hogy az érintett vállalkozás a Vorotex Hegy Kft., amelynek ellenőrzött telephelye a XI.kerület Bod Péter u. 13-ben található és nem más, mint az egyik Bécsi szelet vendéglő.

A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve. A főzőtér nyitott ablakáról hiányzott a rovarháló, a helységben legyek is voltak. A földesáru mosását, tisztítását a főzőtéri üzemi edény mosogatóban végezték.

Az ellenőrzés során a hatóság összesen több mint 34 kilogramm alapanyagot vont ki a forgalomból, melyek túlnyomó részének a nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is.

Az étterem házhozszállítást is végez. A hatóság szakemberi további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, melyekben a borjúhús összetevőre vonatkozóan az étterem nem rendelkezett számlával, így több mint 360 kg felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság.