Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Súlyos hiányosságokat, rágcsálóürüléket, élő csótányokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei november elején egy csepeli pékség ellenőrzése során. A jelentős élelmiszer-biztonsági problémák miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a pékség tevékenységét, valamint csaknem 400 kilogramm jelöletlen, nem nyomon követhető terméket vont ki a forgalomból. A szakemberek az utóellenőrzés során azzal szembesültek, hogy a felfüggesztett pékségben - gyakorlatilag változatlan körülmények közt - egy másik vállalkozás kezdte meg tevékenységét, így annak működését is megtiltották, az épületre pedig hatósági zár került - adta hírül a Nébih.

A beszámoló szerint többek közt az emeleti feldolgozó részen a padozat, az oldalfal, a mennyezet egyaránt erősen szennyezett volt. Több nyitva levő ablakról hiányzott a rovarháló, de előfordult, hogy maga az ablak sem volt a helyén. A higiénikus kézmosás lehetőségét a csaptelep hiánya és az elé betárolt hulladéktárolók egyaránt lehetetlenné tették. Az élelmiszer-előállítás során használt gépek és berendezések (nyújtógép), valamint a további eszközök (keretek, tálcák) rendkívül koszosak, szennyezettek voltak. Félkész tésztaalapanyagokat az egyik - az ellenőrzés kor használaton kívüli - fagyasztóláda tetején is tároltak, melyek így közvetlen érintkeznek a hűtő elhasználódott, kopott tetejével. A feldolgozótérből nyíló lisztraktár padozata és oldalfala szintén koszos, erősen szennyezett volt. Az ellenőrzés idején rágcsálóürüléket is találtak a szakemberek.

Az eladóteret - beleértve a kínálópolcot is - és a sütőteret egyaránt takarítatlanság jellemezte. A helyiségekben több, eltérő fejlettségi állapotban lévő csótányt láttak az ellenőrök. Az eladótér kézmosójából hiányzott a folyóvíz, a papír kéztörlő és a hulladéktároló, a sütőtérben pedig erősen koszos, szennyezett gépek, eszközök voltak.

A dolgozók érvényes egészségügyi könyvet nem tudtak bemutatni. Az egység - bár nyilvántartásba vétellel rendelkezett - az általa előállított termékek nyomon követhetőségét nem tudta igazolni.

A Nébih a súlyos élelmiszer-biztonsági problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az pékség tevékenységét. A helyszínen fellelt 394 kilogramm jelöletlen, nem nyomon követhető terméket az ellenőrök kivonták a forgalomból.

Más névvel ugyanúgy folytatták

Nem sokkal később a hivatal szakemberei ismételt ellenőrzést tartottak a létesítményben, amelynek célja a kötelezettségek betartásának vizsgálata lett volna. A szemle megkezdésekor azonban azzal szembesültek az ellenőrök, hogy a kiszolgálópultokon sütőipari termékek vannak, az egységben pedig vevők tartózkodnak. A létesítményt a szakemberek ismét alaposan átvizsgálták és megállapították, hogy - néhány kivételtől eltekintve - a korábbiakban megállapított hiányosságok változatlanul fennállnak. Sőt, az eladó- és a földszinti manipulációs térben ismét több helyen élő és elhullott csótányt találtak.

A vizsgálat során a helyszíni dokumentumok és a dolgozói nyilatkozatok alapján kiderült, a tevékenységet egy új vállalkozás kezdte el, ami azonban a helyileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által kiadott nyilvántartásba vétellel nem rendelkezett. A vállalkozás az általa előállított és forgalmazott termékek eredetét és nyomon követhetőségét sem tudta hitelt érdemlően igazolni.

A Nébih, a továbbra is fennálló komoly élelmiszer-biztonsági problémák miatt, azonnali hatállyal felfüggesztette ezen vállalkozás tevékenységét is. A fellelt 91 tétel, nem nyomon követhető, illetve lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert az ellenőrök kivonták a forgalomból.

A hatóság szakemberei az egység vevők által is használt bejárataira - az üzemelés hatósági felfüggesztésére vonatkozó tájékoztatás mellett - zárat helyeztek fel.

Az eljárások folyamatban vannak, mindkét vállalkozás milliós bírságra számíthat - írta a Nébih.

A hivatal honlapján olvasható lista alapján a Budapest II. Rákóczi Ferenc út 142. székhellyel - a csepeli Korzó üzletházban - működő két érintett cég a Noar and Imara Pékség Kft., valamint a Granderious-Gyros Kft.

A Céginfo.hu adatai szerint a 2017. júniusban alapított Granderious-Gyros Kft. idén május óta kényszertörlés alatt áll, a cég ügyvezető-tulajdonosa Vorfaj Kamber. A hárommillió forint jegyzett tőkéjű társaság soha nem adott le mérleget a cégbírósághoz.

Az ugyanarra a címre bejegyzett Noar and Imara Pékség Kft. 2019. szeptember 2-én indult, hárommillió forint jegyzett tőkével, a társaság ügyvezető-tulajdonosa a szerbiai lakcímmel szereplő Kajdomqaj Arton.