Lassan eljuthatunk odáig, hogy nem lesz kit a nyomdagépek mellé állítani, dacára annak, hogy milliárdos nagyságrendű fejlesztéseket hajtanak végre az ágazaton belül. Annak érdekében, hogy ez semmiképpen se következzen be, a Nyomda- és Papíripari Szövetség (Fedprint) akciótervet dolgozott ki, és meghirdette a fiatalokat megcélzó Print: a TE jövőd című kampányt, amely mögé olyan nyomdagépgyártók is felsorakoztak, mint a Xerox Magyarország Kft. - írja a szövetség és a cég közös közleményében.

A hazai GDP 3-5 százalékát megtermelő nyomdai ágazat tartósan 9-10 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és mellettük még 3-4 ezer főnek lenne itt lehetősége az elhelyezkedésre. A bérviszonyok rendezésével a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat idei kimutatása szerint a fizetések is egyre versenyképesebbek ebben a szektorban - olvasható a közleményben.

Az átlagkereset a számításaik alapján meghaladja a bruttó 242 ezer forintot, aminek köszönhetően a nyomdászok a hazai szakmákat összesítő jövedelmi rangsor középmezőnyében találhatóak meg. Ennek ellenére évről- évre kevesebben ülnek be az iskolapadba, hogy ezt a nagy múltra visszatekintő szakmát kitanulják. Ennek oka, hogy az elmúlt bő tíz évben a felnövő generációk elvesztették a kapcsolatukat és az érdeklődésüket a nyomtatott kommunikáció iránt. Ma már annyira a digitalizáció és a mobilizáció határozza meg az életet, hogy a print megoldások egyre kevesebb figyelmet kapnak a köreikben - írják a közleményben.

A Print: a TE jövőd kampány keretében a Fedrinttel jövő héten a pályaválasztást segítő SzakMÁzz! 2017 kiállításon találkozhatnak a fiatalok és érdeklődők. A rendezvény október 10-11-én rendezik meg a Hungexpo területén, a belépés ingyenes.

Kép forrása: Stockfresh