Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság négy frekvenciatartományt hirdetett meg a harmadik generációs mobilszolgáltatásoknak, ebből hármat a jelenlegi szereplők számára, míg egy negyediket fenntartott egy esetleges új szereplő részére. Ez utóbbira adta be pályázatát a dán TDC, leányvállalatán, a HTTC-n keresztül, illetve a svéd Tele2, mely az idei évtől már jelen van a magyar vezetékes piacon - jelentette be Pataki Dániel, az NHH elnöke. Pataki kérdésünkre elmondta, napokon belül kiderül, érvényesek-e az ajánlatok. A frekvenciákért - amennyiben mind a négy pályázat sikeres lesz - legalább 22 milliárd forint folyik be a költségvetésbe, ugyanis fejenként legalább 5,5 milliárdot kell befizetnie a cégeknek. A pályázat eredményhirdetését december elejére ígéri Kovács Kálmán informatikai miniszter. A nyertes bebocsátást nyer a GSM és a DCS piacokra is, vagyis oda, ahol riválisai jelenleg is tevékenykednek.