Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A pénzintézet a 2009-es 19 miliárd forint helyett idén csak 17,2 milliárdos hitelezési céltartalékot volt kénytelen megképezni, az egyéb céltartalék soron a tavalyi 2 milliárd forintos ráfordítás helyett idén 7,1 milliárdos visszaírás szerepelt - ez a korábbi évek peres eljárásainak lezárása (Equities-ügy) után felszabaduló céltartalékoknak köszönhetőek.

A bank rendkívüli tételek nélküli tísztított nyeresége 10,5 milliárd forintról 16 milliárdra emelkedett.


A társaság mégis aligha lehet elégedett, hiszen a bankcsoport összesített bankadó-terhe 2010-ben a számítások szerint 17,1 milliárd forint lesz (beleértve a már korábban elfogadott adóterhet is), ami lényegében megegyezik a tisztított (üzemi) féléves profittal.

Hendrik Scheerlinck - Erdei Tamás bankszövetségi elnökhöz hasonlóan - reméli, hogy a jelenlegi elvonás egyszeri tétel lesz, s jövőre egy új tárgyalások alapján kialakult, lényegesen kisebb terhekkel járó adót kell fizetnie a szektornak, 2012-től pedig maximum az európai átlagos adóterhelés sújtja majd a bankokat. Ha ez így lesz - mondta a vezérigazgató - akkor a K&H nem terheli majd rá a mostani egyszeri terhet az ügyfeleire.


A bankcsoport működési bevétele 4,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a nettó díj- és jutalékbevételek 22,6 százalékkal, 15,6 millárd forintra nőtt, míg a nettó kamatbevételek 6,7 százalékkal 49,3 milliárd forintra emelkedett.

Ezzel szemben a bank a működési költségeken 5,7 százalékot még tudott spórolni, mindennek következtében a K&H költség/bevétel mutatója 51,2 százalékról 46,2 százalékra javult.


A bank a lakossági hitelek terén az elmúlt 6 hónapban szerény mértékkel tudta növelni pénzügyi részesedését, míg a megtakarítások terén a szinten tartott részesedésen belül a bank továbbra is a garantált alapokra alapoz. Vállalati területen a hitelek terén a decemberi 9,2 százalékról 8,9 százalékra szűkült a bankcsoport piaci részesedése, s csökkent a betéti részarány is.

Összességében a bankcsoport hitelállománya 5,6 százalékkal emelkedett, míg a betéti oldalon 7,3 százalék volt a visszaesés. Ennek nyomán a társaság hitel/betét mutatója a tavaly júniusi 91,7 százalékról 97,5 százalékra romlott, ám Hendrik Scheerlinck fontosnak tartotta kiemelni, hogy a K&H a 100 százalék alatti mutatóval (a bankszektor március végén 140 százalékon állt)  megtermelt forrásokból tudja finanszírozni a kihelyezéseket, amelynek köszönhetően a banknak nem kell részt vennie a rövid távú forrásokért folyó túlárazott kamatokat hozó betéti versenyben.

A nem teljesítő hitelek aránya fél év alatt 5,4 százalékról 6,9 százalékra emelkedett, s ennél lényegesen ijesztőbb mértékben 4,7 százalékról 7,4 százalékra futott fel a problémás vállalati hitelek aránya. A bankszektor 9,4 százalékos lakossági rosszhitel állományához képest ugyanakkor még „jól áll" a K&H.


Luc Cools, a K&H Biztosító vezérigazgatója elmondta, a társaság szerződéseinek (kötvényeinek) száma ugyan 8 százalékkal emelkedett, ám a biztosítási bevételek volumene a versenynek köszönhetően 6 százalékkal csökkent a nem élet üzletágban. A nem élet ágazatban a társaság a rendszeres díjas biztosításokra koncentrált, ennek is közönhető, hogy a társaság piaci részesedése a II. negyedévben 1,9 százalékról 2,2 százalékra emelkedett. Összességében ugyanakkor a biztosító eredményessége romlott, amelyet tovább ront a bankadó.