Az új számlák kiküldése már elkezdődött. Többen nem értik, hogy 13 köbméter gáz hogyan kerül 12 ezer forintba, és 16 köbméter gázra miért számlázott ki a szolgáltató 154 ezer forintot.

A magas árak értelmezése miatt az MSZP rezsistopakciót indít. „Küldje el nekünk kérdéseit vagy történetét a [email protected] címre, és mi feltesszük azokat a kormánynak” – ígéri Tóth Bertalan a párt társelnöke.

Az MVM az ATV Híradónak azt írta, hogy az ügyfeleket érintő minden információ a weboldalukon elérhető, de a következő napokban lakossági tájékoztatókampányt is indítanak, hogy segítsenek az eligazodásban.

A nyugdíjasoknak anyagi segítség is kell

Az utóbbi időben egyre több idős fordult segítségért a Nyugdíjas Parlamenthez. Az egyesület elnöke szerint egymillió nyugdíjas 140 ezer forint alatti összegből él, 650 ezren pedig magányosan. Nekik a költségek megosztására sincs lehetőségük.

„Nagyon elkeseredett levelek jönnek, van, aki öngyilkossággal fenyegetőzik. Mások azt mondták, kimennek az utcára lakni. Nem tüntetni, mert ők nem egy tüntetéshez szokott társaság, de könnyfakasztó, amiket írnak” – mondta az ATV Híradónak Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke a kormánytól kérve segítséget.

Az egyesület többek között a rezsiutalvány bevezetését, és a régi lakások állami támogatással történő korszerűsítését szorgalmazná. A kormány nyitott a tárgyalásra, amire jövő héten kerülhet sor.