Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság mai lapszámának cikke

Palik azonban nem akart messzemenő következtetéseket levonni az eddigiekből, ugyanis - fogalmazott - minden a pénztárakban dől el. Azt tehát még korai lenne megmondani, hogy idén hányan mennek majd ki július végén Mogyoródra, sőt az sem látható, hogy milyen lesz a közönség összetétele. Ez évről évre átalakul, most várhatóan nagyon vegyes lesz - fogalmazott Palik. A magyarországi futam több mint két évtizede alatt - jórészt Michael Schumachernek köszönhetően - kialakult egy német dominancia, s még mindig ők azok, akik leginkább érdeklődnek a Magyar Nagydíj iránt, bár az elmúlt években egyre több lengyel kelt útra honfitársuk, Robert Kubica miatt.

A lengyelek azonban "profi nézők", vagyis, amikor jó köröket fut Kubica, akkor sokan követik, ha pedig rosszabbul megy neki - például tavaly -, akkor kevesebben "mennek vele". Palik reméli, hogy idén sokan szurkolnak majd nálunk is a Renault sikeres lengyel pilótájának. A jegyárképzésben nem történt változás a korábbiakhoz képest, s miután a Hungaroring Zrt.-nek nemzetközi szintű költségei vannak (minden futam rendezőjének ugyanazokat a feltételeket kell teljesítenie), így a jegyárak is annak megfelelőek, vagyis az árképzés struktúrája és az árak nagyságrendje is illeszkedik a többi versenyen alkalmazotthoz.

 

Miután az idei futamok igen izgalmasak voltak, Palik hasonló folytatásra számít a Magyar Nagydíjon. Korábban a mogyoródi futamot augusztus közepén rendezték, most viszont július 31-én, szombaton lesz az edzés, míg a futamra augusztus 1-jén kerül sor - ennél jobb időpontot a beutazó turisták miatt kívánni sem lehet. Az új időpont a tradíciók és a jogtulajdonossal való jó együttműködés eredménye - fogalmazott Palik.

Az elnök szerint szerencsére ebben a beruházások szempontjából nem igazán kedvező időszakban nem kellett különösebb fejlesztést végrehajtania a Hungaroring Zrt.-nek, a csapatok számának gyarapodásához szükséges beruházásokat már korábban elvégezték, ezek nélkül például a bokszokban sem fértek volna el. Most tehát már az előkészületek folynak a pályán (az utolsó hónapban egyébként semmilyen rendezvényt nem tarthatnak a versenyhelyszínen), az előhírnökök már a héten megérkeznek, a csapatok pedig a verseny hetében érkeznek Magyarországra. A Forma-1 és az üzleti partnerek is takarékosabbak - tette hozzá Palik -, vagyis még érzékelhető a gazdasági válság hatása, így idén nem tartanak a rendezvényhez kapcsolódó imázseseményt.