Több mint húsz éves eredményes üzleti együttműködést követően új formában és tulajdonosi struktúrában folytatja a közös munkát a 77 Elektronika Csoport a lichtenfelsi központú, Hessen tartományban működő Analyticon Biotechnologies AG. A jövőben a közel 100 főt foglalkoztató, világszerte 80 országba exportáló Analyticon a családi tulajdonban lévő 77 Elektronika vállalatcsoport részeként, de továbbra is Németországban, a saját márkaneve alatt folytatja tevékenységét - jelentette be a 77 Elekronika.

A 77 Elektronika egészségügyi diagnosztikai eszközöket gyártó és fejlesztő vállalat Zettwitz Sándor és családja tulajdonában van, a család vagyonát A 100 leggazdagabb című kiadvány 2020-ban 35,4 milliárd forintra becsülte (ezzel a lista 34. helyezettje volt), míg a Forbes magazin vállalatértékelési becslés alapján 70,5 milliárdra tette a vagyonukat (ezzel a 21. legmódosabb magyarok voltak).

QP | Quality Placement

A magyar orvostechnikai ipar egyik legnagyobb cége húsz éve - a szintén családi tulajdonba lévő - Analyticontól vásárolja az általa gyártott és fejlesztett vizeletvizsgáló automaták működtetéséhez szükséges vizelet reagenscsíkokat, így a német cég megvásárlásával a laborautomatáik csíkellátása is a 77 Elektronikához került. Ezzel a vállalat összes berendezéséhez szükséges fogyóeszközök gyártása cégen belül történhet a jövőben. A szerződést április elején írták alá - olvasható a közleményben.

A világ egyik vezető reagenscsík gyártóját vették meg

A 77 Elektronika 15 éve gyárt vizelet kiértékelésre szolgáló automata laborkészülékeket, melyeket a világ több mint 90 országába exportálja. Ez a vállalat forgalmának 82 százalékát teszi ki.

"Úgy véljük, hogy igen kevés példa van arra, hogy egy magyar cég német céget vásárol meg, az ellenkezője sokkal inkább szokásos. Az Analyticon megvásárlása a 77 Elektronika első külföldi beruházása, és biztosak vagyunk abban, hogy a társaság működésének biztonsága érdekében nagy lépést tettünk előre. Mivel az Analyticon az orvostechnikai iparban közismert világmárka, a cég nevét és működési struktúráját nem kívánjuk megváltoztatni, de természetesen felügyeletet gyakorlunk majd a vállalat teljes működésében" - mondta az akvizíció kapcsán Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika ügyvezető-tulajdonosa.

Több mint 740 főt foglalkoztatnak

A budapesti és balatonfüredi gyárában több mint 700 főt - köztük több mint 120 fejlesztőmérnököt - foglalkoztató 77 Elektronika Kft. exportjának döntő hányadát a UriSed technológián alapuló vizeletelemző automata rendszereinek értékesítése adja, ami jelentős világpiaci részesedést biztosít a cégnek. A legnagyobb felvevőpiac az EU, az Egyesült Államok, Kína, Brazília és a Távol-Kelet összesen országai. Idén került piacra legújabb termékük, a két üledékvizsgálóból és egy kémiai analizátorból álló UriSed Cascade rendszer, ami nagy kapacitása miatt segíthet a vírus miatt megnövekedett terheltségű kórházak és laborok számára.

Innovációra sokat költenek

A cég több mint 25 milliárd forint exportforgalmat bonyolított le tavaly, az összes nettó árbevétel meghaladta a 31 milliárd forintot. Az árbevétel átlagosan 6-7 százalékát forgatják vissza minden évben az új termékek és technológiák fejlesztésébe. Tavaly a járvány ideje alatt több mint 100 vizeletvizsgáló készüléket értékesítettek az orosz járványkórházaknak is - közölte a 77 Elektronika.

A vállalat 2018-ban több mint 1,5 milliárd forintból hozta létre új, balatonfüredi üzemét, ahol a vizeletanalizátorok egyszerhasználatos eszköze, az úgynevezett küvetta és más forgácsolt alkatrészek gyártása történik.