Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az NFM közlése szerint "a Jobbik valótlan állításával szemben az önkormányzatok eddig nem adtak át ingatlant, hiszen a kormány döntésére vártak. A kormány pedig éppen az önkormányzatok kérését figyelembe véve határozott a tőkejuttatási kötelezettség átütemezéséről, amellyel a jövőben tervezett fejlesztések - mások mellett a vitorláskikötői üzletág fejlesztése, a hajópark gyarapítása, a kikötők rekonstrukciója, a vízi turizmus fejlesztése - megvalósíthatóak lesznek, és ezáltal a társaság további működése is biztosított".

A tárca a nemzeti vagyonról szóló törvényre hivatkozva kijelentette: minden alapot nélkülöz az a találgatás is, amely szerint a társaság harmadik fél részére "átjátszható" lehet. A minisztérium az eset kapcsán ismételten felhívta a figyelmet, hogy a kormány a privatizáció időszakát lezártnak tekinti. "A működőtőke bevonását a továbbiakban nem lehet közvagyon magánkézbe adásával elérni. Az új irányelvek szerint a meglévő vagyon ésszerű és költséghatékony hasznosítására, lehetőség szerinti gyarapítására kell törekedni" - áll a közleményben.

Félreértés

Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, fideszes országgyűlési képviselő az MTI megkeresésére elmondta, a Jobbik indítványa félreértésből fakad, amire az önkormányzatok tőkejuttatásának haladékáról szóló kormányhatározat megfogalmazása adhatott okot. A nemzeti vagyonról szóló törvény ennél magasabb rendű jogszabály, amely rögzíti, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. korlátozottan forgalomképes, vagyis a részvényeit csakis az önkormányzatok, illetve az állam adhatja-veheti egymás között, így privatizációról szó sem lehet.

A Jobbik országgyűlési képviselője, Hegedűs Lórántné a múlt héten tartott sajtótájékoztatót Keszthelyen a Balatoni Hajózási Zrt. küszöbön álló privatizációja ellen felszólalva - a Zalai Hírlap híradása szerint. Hegedűs Lórántné két párttársával egy hónapja nyújtott be határozati javaslatot a témáról az Országgyűlésnek. Ebben felkérte a kormányt a hajózási társaságban tulajdonos önkormányzatok vagyonmegőrzésének biztosítására; az önkormányzatok 1,424 milliárd forintos tőkejuttatási kötelezettségének megszüntetésére, a már teljesített tőkejuttatás visszaszolgáltatására, továbbá a harmadik - kívülálló - személyek részére engedett részvényvásárlási lehetőség megszüntetésére.

Haladék

A 22, kikötővel rendelkező balatoni önkormányzat 2008-ban vált a Balatoni Hajózási Zrt. 100 százalékos tulajdonosává, amikor bizonyos feltételekkel, ingyenes vagyonjuttatással kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a meglévő 51 százalékos részesedésük mellé. Az állam úgy kívánta megoldani a cég versenyképessé tételét és tőkésítését, hogy a vagyonjuttatásért cserébe a településeknek rövid időn belül mintegy 580 millió forintos tőkeemelést kellett végrehajtaniuk, továbbá - az ügyben született kormányhatározattal összhangban - vállalniuk kellett, hogy 2012. október végéig 1,424 milliárd forintos tőkejuttatásban részesítik a hajózási társaságot.

Mivel a kötelező tőkejuttatás komoly nehézséget okozott az érintett önkormányzatoknak (emiatt már többen túladtak részvényeiken, amit az elővásárlási joggal rendelkező tulajdonostárs Siófok vásárolt fel), több mint egy éve kezdeményezték az elengedését, illetve a teljesítési határidő öt évvel történő meghosszabbítását. Ez utóbbiról júniusban született meg a kormányhatározat, vagyis az önkormányzatok megkapták az ötéves haladékot.