A Kúria Közigazgatási és Polgári-gazdasági-munkaügyi jogegységi tanácsa az eltérő bírósági ítéletek miatt hozta meg és hirdette ki a mostani határozatát a Magyar Közlönyben.

A jogi kérdés az volt, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az olyan egyéb gazdasági társaságok, amelyek a magyar állam nevében járnak el, a közigazgatási és polgári peres eljárásokban illetékmentesek-e?

A hosszú jogi levezetést mellőzve, csak néhány momentum annak indoklásából, hogy miért kell az állam nevében eljáró gazdasági társaságoknak bírósági illetéket fizetniük. Az alapelv ugyanis az, hogy az állami szervek azért ne fizessenek illetéket, mivel a pénz az állam egyik zsebéből a másikba kerülne, így értelmetlen a pénzmozgás. Ez igaz arra az esetre, amikor az államot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. képviseli, mivel ezt a társaságot nevesíti a törvény az illetékfizetésre nem kötelezettek között. Kérdés viszont, hogy mi legyen a többi állami gazdasági társasággal?

A jogegységi határozat idézi a legfőbb ügyész véleményét is, amely így szól: "A magyar államot megillető személyes illetékmentesség célja annak elkerülése, hogy az állam „önmagának” fizessen bizonyos – általa biztosított – szolgáltatásokért. Erre figyelemmel nem lehetne észszerűnek tekinteni az olyan szabályozást, amelynek értelmében a külön törvény alapján az állam nevében és érdekében eljáró, kizárólag a magyar állam tulajdonában álló NIF Zrt. az állami bevételt képező eljárási illetékfizetésre lenne köteles."

A Kúria viszont ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett. Az ágazati jogszabályok egyrészt arról rendelkeznek, hogy a NIF Zrt. és a nevesített más állami tulajdonú jogi személyek – az ott meghatározott eljárásokban – az állam nevében és javára járnak el. Másrészt kimondják, hogy saját nevükben eljáró ügyfélnek minősülnek az építtetői és vagyonkezelői feladatok ellátása során, amely az állami tulajdonosi joggyakorláshoz kapcsolódó tevékenységi kör lehatárolását jelenti. Így kötelező a bíróságon illetéket fizetniük. 

A határozatban szóba kerülnek a NIF általi kisajátítások miatt indult perek. Ha a NIF illetékmentes, akkor nyugodtan hagyatkozhat a bíróságra - megegyezés helyett - mivel az neki nem kerül pénzbe. Ezt azonban csak mi tesszük hozzá. Mostantól viszont neki is költség a perlés. 

A jogegységi határozatot a Kúria elnöke és további hat bíró írta alá.