Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eredményt az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. Az M3-as autópályát Egerrel összekötő autóút kétszer két sávos lesz.

A nyílt tenderen elindult három további - és a közbeszerzéseken gyakran nyerő - cég is, de itt veszítettek. Ajánlatot adott tehát még a Swietelsky Építő Kft., a Duna Aszfalt Kft. és a Strabag Építő Kft. is.

A NIF múlt héten írta ki az M25-ös déli szakaszának kivitelezésére a közbeszerzést. Mint a Napi.hu beszámolt róla, ez a szakasz 14,6 kilométer hosszú lesz. A nyertesnek meg kell építenie az M3-asnál az induló csomópontot, majd az új autóút keresztezi a Budapest - Hatvan - Miskolc vasútvonalat, illetve a Laskó-patakot, továbbá épül a szakaszon egy vadátjáró is. A munkával 27 hónap alatt kell végezni.