Korábban csak Budapesten volt elérhető a Vodafone 3G szolgáltatása, napjainktól tehát az agglomerációban, valamint öt vidéki nagyvárosban is elérhető, illetve az említett HSDPA. Év végére pedig a jelenlegi 25 százalékos lefedettséget legalább 30 százalékra kívánják növelni. A beruházás konkrét összegét nem árulta el, hiszen az része a cég éves fejlesztési tervének és keretének. Egyúttal azt is bejelentették, hogy egy forgalmi díjmentes mobil internetcsomagot vezetnek be, ennek havidíja a kétéves hűségnyilatkozattal bruttó ötezer forint. Ennek igénybevételéhez nem szükséges meglévő Vodafone előfizetéssel rendelkezni, viszont nem használható (az ötezer forintos keret fejében) filecserélő alkalmazásokra. A csomag részeként az előfizetők egy forintért hozzájuthatnak egy USB modemhez, amelyben elhelyezve a SIM-kártyát percek alatt aktiválható a program.