Varga Mihály ismertette a kisadózó vállalkozások tételes adóját érintő idei jogszabályi változásokat. Ezek közül kiemelkedik, hogy 2019-től már évi 12 millió forintig választhatják az alanyi áfamentességet a vállalkozások. A kata bevételi értékhatára alatt, a főállásban dolgozó havi 50, illetve 75 ezer forint adó megfizetésével minden közterhet letudhat.

A portál munkatársa a minisztertől megkérdezte, hogy a kata vitathatatlan előnyei (egyszerűség, alacsony adó) és népszerűsége (már több mint 315 ezer vállalkozó adózik ebben a formában, vagyis a ténylegesen működő vállalkozások meghatározó része) mellett mi vár ezekre az emberekre nyugdíjba vonulásuk idején, és a kormánynak mi ezzel kapcsolatban a terve. A szabályok szerint ugyanis az így adózók nem jogosultak teljes ellátásra, csak tört részt állapítanak meg nekik. Jelenleg 50 ezer forint adó megfizetése esetén 94 400 forint az ellátások számításának alapja. Több mint 300 ezer ember tehát azzal néz szembe, hogy kevés lesz az állami nyugdíja (másokat most nem említve).

QP | Quality Placement

A miniszter a válaszában elmondta, hogy egyeztetést folytatnak egyebek mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) arról, hogyan lehet adott esetben egész évre kiterjesztetten elismerni a nyugdíjjogosultságot ebben a körben. Parragh László, a kamara elnöke korábban elmondta: a kétségbeejtő nyugdíjkilátások miatt javaslatot tettek a kata emelésére, ami egyúttal a járulékalap emelkedését is magával hozza. A közlése alapján úgy számolt az Mfor.hu, hogy általánosan 75 ezer forintra kellene emelni az adónem havi összegét ahhoz, hogy teljesüljenek a kamara elvárásai (ekkora összeget jelenleg is lehet vállalni, ha magasabb ellátási alapot akar szerezni a vállalkozó, de ez lehetne a jövőben az általános alap).