Brutálisan nőtt az elszegényedett nyugdíjasok száma - írja honlapján az ATV, amely a KSH adataira hivatkozva arról számol be, hogy minden tizedik nyugdíjas kevesebb, mint havi 84 ezer forintból kell, hogy megéljen. A hivatalos statisztikák ennél az összegnél húzzák meg a határszámot, ami alatt jelenleg 201 ezer idős ember él, míg a 2010-es időszakban ez a szám még csak 124 ezer fő volt.

Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa szerint az inflációkövető nyugdíjemelési technika miatt nő az elszegényedő idősek száma. Magyarországon jelenleg 591 ezer idős ember kap 50 és 100 ezer forint közötti ellátást, és körülbelül 4800 lehet azoknak a száma, akiknek a nyugdíja nem éri el a 30 ezer forintot sem. (Korábban a Napi.hu részletes cikket közölt a nyugdíjasok elszegényedéséről.)

A torzulást szerinti az az oka, hogy az infláció szerint emelés miatt a több milliós, vagy százezres nyugdíjak nagyobb mértékben emelkednek, amelyek az átlagnyugdíj összegének emelkedését eredményezik. "Ez emeli fölfelé a matematikai közepet, miközben a nyugdíjasok közel kétharmada nem kapja meg az átlagot" - vélekedik Korózs.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke szerint az aránytalanságokat azzal lehetne csökkenteni, ha az alacsony jövedelműek nyugdíja kétszeres, vagy háromszorszoros szorzóval emelkedhetne.