A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2017-ben a boltos kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma összességében - éves szinte számolva - nem változott a korábbi évekhez képest. A boltos kiskereskedelmi átlagkereset is szépen emelkedett, megközelítette a bruttó 250 ezer forintot. Ez 15 százalék körül szóródó növekedés a bolti dolgozók javadalmazásában, miközben a bevételek, a bolti kiskereskedelem forgalmának emelkedési üteme ennek harmada volt - olvasható a portálon.

Na de a létszám: lehet találgatni

QP | Quality Placement

A legutolsó, a betöltetlen álláshelyekre vonatkozó harmadik negyedévi adat is csúcsra futott, az álláshirdetések tömege pedig csak hízik, szinte napról-napra.

A foglalkoztatottak számának éves mérlege, amiben mindenki benne van - alkalmazott, vállalkozó, segítő családtag, vagy éppen szövetkezeti tag -, aki bármennyit is dolgozik a boltban, nem mutat változást, már harmadik esztendeje - így körülbelül 368-369 ezer fő körül stagnál.

Igen ám, de ha az éven belüli változásokat nézzük, akkor bizony egy nagyon is jelentős elmozdulás történt 2017-ben. Ennek lényege, hogy második negyedévben, legfőképpen pedig az utolsó három hónapban nagyot ugrott a foglalkoztatottak száma. 2016 utolsó negyedévéhez képest ez a növekedés 20 ezer főt jelent, ami 5 százalékos bővülés.

De vajon mi történhetett 2017 második felében?

Az alkalmazottak száma az évközi adatok szerint gyakorlatilag semmit sem változott 2017-ben, 2016-ban sem volt semmiféle évközi hullámzás. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb boltok körében (ez az adatsor a négy főnél nagyobb vállalkozások alkalmazottainak számát jelzi) semmiféle elmozdulás nem volt év közben:

Nagyításért kattintson a képre!

Nyugdíjasok, tisztább munkaerőpiac

Egyes szakértői vélekedések szerint egyrészt növekedhetett a nyugdíjas foglalkoztatottak száma a boltokban is. A KSH adatai szerint 2017 első és utolsó negyedéve között emelkedett a 60-69 éves korosztály foglalkoztatottsága, nemzetgazdasági szinten 25 ezer fővel. Ebben feltehetően szerepet játszott a magasabb minimálbér és a nyugdíjas szövetkezetek rugalmas és pénzben - adóban - olcsóbb keretrendje is.

Egy másik ok pedig az lehet, hogy a magasabb minimálbér és a nagy munkaerőhiány mellett tisztulhatott is a munkaerőpiac is. A nagyobb bért nehezebb eltitkolni, a foglalkoztatott alkupozíciója pedig erősödött, márpedig neki azért végső soron a bejelentett állás a jobb.

A legfontosabb kérdés már csak az, hogy egy egyszeri hullámról, vagy tartósabb változás indulásáról van szó, de erre csak a későbbi adatok adnak majd választ - értékel a Blokkk.com.

Fotó: Marton Szilvia / Napi Gazdaság