Megtáltosodott Magyarország egyik legnagyobb, emberi vérplazmával kereskedő cége, a Plasma Expert Kft. - írja a 24.hu.

Alig négy éve alapították és tavaly már 3,6 milliárd forint árbevételt ért el, így egy év alatt megduplázta a forgalmát, a nyereségét pedig megnégyszerezte: 810 millió forint profitot mutatott ki. A cég beszámolója szerint a teljes összeg exporttevékenységből származik, ezek szerint a plazmát az utolsó cseppig külföldre adták el. A nyereség is oda tart, az Egyesült Arab Emírségekbe, egy szabadkereskedelmi övezetben bejegyzett céghez, a Golden Bay Trading FZE-hez.

QP | Quality Placement

Ez a vállalkozás a 100 százalékos tulajdonosa a Plasma Expertnek, és az idén tavasszal úgy döntöttek, hogy az eddig termelt profitból 268 millió forint osztalékot kivesznek. Ebben a zónában nem kötelező az alaptőke befizetése, nem szükséges beszámolót és adóbevallást sem benyújtani és nem adóztatják a nyereséget. Ez a konkrét esetben azt jelenti, hogy a magyar vérplazmával elért nyereség után nem kell adózniuk a tulajdonosoknak.

Magyarországon a kormány maximálta a donornak fizetett díjat, és ezzel alaposan leszorította a vérplazmagyűjtő cégek költségét, illetve felsrófolta a nyereségüket. Egy 2017 elejétől érvényes rendeletmódosítással a korábban jellemzően 8-12 ezer forintos alkalmankénti térítési összeg mértékét a minimálbér alapján számolt órabér ötszörösében maximálták, ez akkor 3665 forintos felső határt jelentett.

Ekkoriban jelent meg a színen a Plasma Expert, amelynek megalapításáról elsőként a Világgazdaság számolt be azzal, hogy személyi szálakon összeköthető az Elios Zrt.-vel és így Tiborcz István körül kialakult üzleti körrel. Ugyanakkor hogy ki áll a Golden Bay mögött, azt legfeljebb találgatni lehet, mivel a különleges státuszú zónákban bejegyzett cégek nem szerepelnek az emírségek nyilvános cégregiszterében, így a végső tulajdonos kilétét homály fedi.