Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügy vádirata szerint egy 37 éves férfi, 2016-2017. években gépjárműkereskedéssel foglalkozó cégek, illetve magánszemélyek megbízott okmányügyintézőjeként járt el, amelynek keretében különböző gépjármű-ügyletek okmányirodai ügyintézését végezte.

A vád szerint a munkája során két okmányirodai ügyintézővel - egy 51 és egy 35 éves nővel - személyes, jó kapcsolatot alakított ki, és ezt felhasználva a részrehajló eljárásuk érdekében megvesztegette őket - derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A férfi a hivatalos személynek minősülő ügyintézőktől gyorsított, soron kívüli eljárást kért rendszerint gépkocsik forgalomba helyezése és kivonása, valamint egy esetben tulajdonos változása kapcsán, amelyért cserébe jogtalan anyagi előnyt ígért nekik, az 51 éves nőnek pedig több tízezer forintot ténylegesen át is adott. Volt olyan eset, amikor a vesztegetési pénzt az ügyintéző otthoni postaládájában helyezte el.

Egy további esetben, szintén jogtalan előnyre utalva, a férfi az egyiküktől egy jármű első magyarországi forgalomba helyezéséhez szükséges „777”-re végződő forgalmi rendszám megszerzését kérte, a hivatalos eljárás kikerülésével. Erre azért nem került sor, mert az ügyintéző nő munkahelye nem rendelkezett ilyen forgalmi rendszámmal.

A férfi a vád szerint a fent írt időszakban a két nőtől összesen 47 járművel kapcsolatban kért gyorsított okmányirodai ügyintézést.

A vádirat szerint a két ügyintéző mások javára is visszaélt a hivatali helyzetével, kérésükre ugyanis a közlekedési nyilvántartásból adatokat kértek le, és tettek számunkra megismerhetővé azért, hogy őket a hivatalos ügyintézés adminisztratív terhei alól mentesítsék.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadás, befolyással üzérkedés, valamint hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.