A Fővárosi Bíróság október 24-i első fokú ítélete jogosulatlannak és tisztességtelennek minősítette a Malév lassan két éve alkalmazott repülőjegy-kiállítási díját, igazat adva ezzel az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közérdekű keresetének - közölte az egyesület. A többletszolgáltatás nélküli plusz díjtételt a Malévon kívül számos más légitársaság és utazási iroda is alkalmazza. Az egyesület szerint e gyakorlaton - amennyiben az ítélet jogerőssé válik - százmilliókat bukhatnak a légitársaságok. (A Malév jelenleg 5500 forintot számít fel jegykiállítási díj címén, internetes rendelés esetén viszont csak 1000 forint a többletköltség.) A kialakult helyzetben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy a repülőútról kapott régi és új számláikat egyaránt őrizzék meg, ugyanis amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, megnyílik annak lehetősége, hogy az utasok visszakapják valamennyi utazási irodától, illetve légitársaságtól – akár a kezdetekig, azaz 2004. februárjáig visszamenően – a repülőjegy-kiállítási díj címén kifizetett összeget. Az úgynevezett szervizdíj miatt kialakult jogvita első, nem jogerős bírósági ítélete kapcsán a Malév közölte: nincs szó sem az utasok megtévesztéséről, sem burkolt áremelésről. Amint a Malév kézhez kapja az írásba foglalt ítéletet, annak ismeretében dolgozza ki a fellebbezés részleteit. A légitársaság szerint ezt a díjat az iparág szinte minden cége alkalmazza, ráadásul a Malévnél ennek bevezetése arra az időszakra esett, amikor a cégnél jelentősen csökkentek a jegyárak. Hozzáteszik: az utasok korábban is kifizették a jegy kiállításának költségeit fedező díjat, csak az akkor a viteldíj része volt. Az új árstruktúra bevezetésétől a légitársaság a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően külön szerepeltette, tehát álláspontjuk szerint a jegykiállítási díj tényleges szolgáltatást takar. A Malév illetékesei úgy vélik, csupán az jelenthetett problémát, hogy az árak közlésekor alkalmazott formula a viteldíjon felül fizetendő tételek között adókat és illetékeket említett, díjat nem - ez a jövőben változni fog. A Malév hangsúlyozza: a per jogerős lezárása sem teremtene közvetlen lehetőséget a díj visszakövetelésére.