Pénteken a schwechati finomító nyersolaj-desztillációs egységében komoly kár keletkezett a karbantartási folyamat lezárásának részeként elvégzett, jogszabályban előírt víznyomáspróba során – közölte az OMV közleményében, megerősítve a korábbi sajtóhíreket. 

A probléma kapcsán felmerült, hogy gondok lehetnek nem csak az olajtársaság, de Magyarország dízelellátásával is: az OMV havonta 30 kilotonna benzint és 50 kilotonna dízel üzemanyagot hoz be Magyarországra. Ráadásul a Mol Nyrt. teljes egészében nem fedi le a hazai gázolajigényeket, tehát dízelből fontos is az osztrák cég által behozott mennyisét.

Most az OMV közölte, hogy a schwechati baleset valóban problémát jelet, egyelőre pontosan nem megbecsülhető, hogy mekkora kapacitás eshet ki a finomítóban. Mint írták, a társaság munkatársai folyamatosan elemzik az üzemben bekövetkezett károkat és az ebből eredő lehetséges korlátozásokat a termelésben, illetve a termékellátásban. Egyelőre annyit tudnak, hogy hosszabb javítási munkálatokra lehet szükség, de nem tudják, milyen időtartam alatt folytathatók ezek le.

„A finomító egyes területei továbbra is üzemelhetnek, és kollégáink intenzíven vizsgálják a károkat kompenzáló további rövid távú műszaki megoldások lehetőségét. Az OMV saját termékkészletei és az Osztrák Köztársaság üzemanyagtartalékainak felszabadítása lehetővé teszi a vállalat számára, hogy alternatívákat találjon az ellátás biztosítására” – írta szombati közleményében a társaság.

Ahogy arról beszámoltunk napközben, Ausztria 90 napra elegendő tartalékkal rendelkezik. Most 112 000 tonna gázolaj és 56 000 tonna benzin kerül ki a tartályokból, ami Ausztriában összesen hat napi fogyasztásnak felel meg. Az OMV jelezte, hogy sem Magyarországon, sem máshol nem készül kutak bezárására, mindent megtesznek az ellátás fenntartásáért.

„Jelenleg is dolgozunk az OMV finomítói közötti és a saját tárolóhálózaton belüli új ellátási lehetőségeken. Ezzel párhuzamosan a partnereinkkel együtt további megoldásokat keresünk a helyzet enyhítésére. Mindezek az intézkedések a kész- és félkész termékeket érintik, és az ellátás biztonságának fenntartását szolgálják” – írták meg a Blikknek küldött közleményben.