Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A férfi egy 2017 januárjában alapított kft. ügyvezetője volt. Cégét azért hozta létre, hogy kihasználja azok szorult helyzetét, akik - jórészt a létező túlkínálat miatt - hosszabb ideje nem tudtak túladni a vásárolt üdülési jogukon - írta közleményében a megyei főügyész.

A vádlott másokat bízott meg azzal, hogy a 2017-ben a vállalkozás neve alatt magánszemélyeket hívjanak fel telefonon, és közöljék velük, hogy szereznek vevőt az üdülési jogukra. Azokkal, akik élni kívántak a lehetőséggel, személyes találkozót beszéltek meg, melynek során rávették őket arra, hogy az üdülési jog általuk magasra becsült értékének 20 százalékát előre fizessék ki jutalék címén, majd várják türelemmel az adásvételi szerződést, amelyet legfeljebb egy fél éven belül a cég el fog küldeni nekik. Az alkalmanként több százezer forint összegű jutalékot a sértettek vagy átadták az ismeretlen ügynököknek, vagy pedig átutalták azt a kft. számlájára. Az esetek egy részében a férfi küldött ugyan postán szerződéstervezeteket a sértetteknek, ám ezeken vevőként rendre olyan külföldi állampolgárok neve és aláírása szerepelt, akiknek a személyét a nyomozás során sem sikerült beazonosítani. Vételárat senki nem kapott, a vádlott és cége pedig még az év folyamán elérhetetlenné vált a megbízók számára.

A jutalékok összege együttesen 42 640 000 forintot tett ki. Az okozott kár nem térült meg. A Gyöngyösi Járási Ügyészség 87 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja az ügyvezetőt, akivel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától történő eltiltásra, valamint vagyonelkobzásra tett indítványt, továbbá indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze őt a sértetteknek okozott kár megtérítésére - olvasható a közleményben