Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lap megjegyzi, a dinamikus bővüléshez hozzájárul, hogy az eMAG április óta magyar bejegyzésű portál, ami nyomot hagy a negyedéves statisztikán is: az első negyedévben 25 százalékkal bővült a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom, a második negyedévben pedig 35 százalékot.

A hazai e-kereskedők erőviszonyait jelentősen átrajzolja majd a piac két legjelentősebb szereplője, az eMAG és az Extreme Digital küszöbönálló fúziója, az összeolvadást augusztus végén, szeptember elején hagyhatja jóvá a Gazdasági Versenyhivatal.

Az eNET szerint a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az ezermilliárd forintot, de ennek csak alig több mint a felét adták a magyar érdekeltségű e-kereskedők.

Az elmúlt 4-5 évben a virtuális térben a műszaki cikkek kategóriája után a divatruházat kereskedelme erősödött a leginkább, a szakértők úgy vélik, a következő 2-3 év viszont az élelmiszerről szól majd a weben. Az online rendelések kosárértéke jelenleg nemritkán három-ötszöröse a hagyományos bevásárlókocsikénak.

A lap idézi a GKI Digital és az Árukereső közös felmérését, amely szerint a magyarországi online kiskereskedelem forgalma tavaly 425 milliárd forint volt, 17 százalékkal több, mint 2017-ben. Az év elején 3,2 millió aktív online vásárló volt, ez egy év alatt 6,5 százalékos növekedés. A hazai online vásárlók tavaly átlagosan tizenkétszer rendeltek, alkalmanként 11 ezer forintért.