Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Indotek Csoport üzleti tárgyalásokat folytat dominánsan piaci (magyar és kisebb részben amerikai) befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. konzorciumban történő potenciális megvásárlásáról. Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll - tette hozzá. Jellinek Dániel közölte azt is, hogy az üzleti tárgyalások bizalmas jellege miatt további tájékoztatást nem adhat - derül ki a portál cikkéből.

Jellinek Dániel A 100 leggazdagabb idei, júniusban megjelent listáján a 8. leggazdagabb magyar.

A Budapest Airport Zrt. jelenlegi tulajdonosai, az AviAlliance, a Malton (a szingapúri GIC befektetési alap leányvállalata) és a Caisse de dépot et placement du Québec kanadai nyugdíjalap ugyanakkor nem tervezik a reptér eladását.

A Bloomberg emlékeztet, Orbán Viktor évek óta szeretné kivásárolni a Budapest Airport részvényeseit a cégből. Ezt stratégiai jelentőségűnek tartja, mert az energia- és a médiaszektorban már elérte céljait.

A járvány előtt, tavaly a kormány 3 milliárd euróra becsülte a repülőtér értékét - írta a Bloomberg.