Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerdán már késő délután kiderült, Orbán Viktor kormányfő interjút ad húsvét előtt a koronavírus-járvány harmadik hullámáról, arról hogy több mint 2 millió ember után, akik legalább már az első dózist megkapták, pontosan mire számíthat Magyarország a következő hetekben. A lakosság nagy része már a nyitásról ábrándozik: a március végén beköszöntő tavasszal sokan vágynak ki a lakásból, miközben a vendéglátósok épp 140 napja nem nyithattak ki, sok vállalkozás ellehetetlenült, mások a március 8-i szigorítások óta aggódnak a cégükért, munkahelyükért. Eközben pont ezen a napon már 302 halálesetet jelentettek az elmúlt 24 órából, amivel az elhunytak száma 20 737 főre emelkedett, ami lakosságarányosan a második legrosszabb adat a világon.

Viszont azt, hogy egyelőre nem az enyhülést és a lazításokat jelenti be a miniszterelnök már abból sejteni lehetett, hogy a délután az interjú elé megjelent előzetesben azt mondta: "Tömeges a fertőzés, és ezt már bizony a zárások és a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani már nem. Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, de ez nem olyan vírus. Itt most csak lassítani tudunk, ha korlátozunk. Egyetlen orvosság van, egyetlen módon tudjuk megállítani, nem egyszerűen csak lassítani, hanem megállítani vagy megölni ezt a vírust, ez pedig az oltás, ezért most minden erőnket az oltásra kell összpontosítani”

Orbán: "az életünket is újra kell nyitni"

"A nyitás egy csalóka kifejezés, olyan mintha az ember megfordítaná a táblát a bejáratban, hogy zárva, nyitva" - jelentette ki a miniszterelnök az interjú elején. Majd arról beszélt, hogy ezért inkább az újranyitás szót használják, amire csak fokozatosan lehet ráfordulni.

Később kifejtette, hogy "erkölcsi ok volt, hogy a 2,5 milliós határt állították be", mert ebben a számban a legveszélyeztettebbek vannak. Ezek leginkább a 65 év felettiek, és a miniszterelnök szerint róluk sokan megfeledkeznek, de a kormány nem, így akkor lehet nyitni, amikor már be vannak oltva, nem olyan veszélyes számukra a vírus.

A karanténfáradtsággal kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "mindenkit arra kérnék, tartsa be a szabályokat, nincs sok, de azokat be kell tartani", majd arról beszélt, hogy egy gyors, de kivételek nélküli lezárás azért nem volt opció, mert már nem elszigetelt esetek vannak a harmadik hullámban. Az új mutációk veszélyesebbek, ezeket nem állítja meg egy rövid lezárás, mert ha nyitottak volna, akkor jobban elterjedtek volna a fertőzőbb variánsok.

Majd amikor arról kérdezték, hogy a harmadik hullámban sokan veszítették el hozzátartozójukat, akkor nem felelőtlenség, vagy visszás a kormány részéről a nyitásról beszélni, arra Orbán azt mondta, hogy ha legyőztük a járványt, akkor nemcsak a gazdaságot, de a közösségi életet is újra kell indítani. Szerinte ebben a kultúra szereplőinek, a papoknak, közösségi vezetőknek nagy szerepük lesz.

"Súlyos bűn valakit lebeszélni az oltásról"

"Tönkreteszi a munkahelyeket, tönkreteszi a gazdaságot. Újrateremteni a munkahelyeket, újranyitni a boltokat nem egyszerű feladat, a szülőknek is fontos kérdés, hogy mikor vihetik újra iskolába a gyerekeket" - válaszolta a miniszterelnök.

Orbán szerint ő csak "csupa rossz híreket hall", mondta, hogy ugyan az oltásokkal jól haladunk, de sok az áldozata a vírusnak. "Fontos, hogy az oltásellenes hangoknak ne adjunk teret, ezeknek ne üljünk fel" - tette hozzá a kormányfő, aki szerint ez már bűn, ezért különösen felelőtlennek nevezte azokat, akik másokat lebeszélnek, hogy felvegyék az oltást.

"Jó indulattal, jó akarattal viszonyuljunk egymáshoz, de ne terjesszenek videókat az oltások ellen" - foglalt állást Orbán Viktor az antivakcina mozgalommal szemben.

Később a magas halálozási adatokról, a nehéz helyzetben lévő kórházakról kérdezték a miniszterelnököt. "Először is emeljük meg a kalapunkat az ápolók és az orvosok előtt" - kezdte válaszát, aki szerint tisztességesen helyt áll az ellátó személyzet, de nehéz a helyzet. "Vezényléssel, átcsoportosítással, emberfeletti munka árán" bírható az intézményekben az ellátási nehézség.

"Semmi nem pótolja az orvosainkat, az ápolónőinket" - jelentette ki, szerinte hálát érdemelnek azok is, akik - katonai zsargont használva - "kiképezték őket". Szerinte most kétszer annyi lélegeztetőgép, technikai eszköz bevethető, mint korábban.

Az agitáció a legkárosabb

"Nem most van itt az ideje, hogy bemenjünk a kórházakba, hogy kamuvideókat forgassunk" - jelentette ki Orbán, utalva arra, hogy szerdán 28 független szerkesztőség kérte azt, hogy a kórházi személyzetet kérdezhessék a járványkezelésről, bemehessenek az intézményekbe tudósítani, vagy valódi kérdéseket tehessenek fel a politikusoknak, döntéshozóknak.

Arról van egy orvosszakmai vita a miniszterelnök szerint, hogy a pedagógusok az első oltásuk után kell, hogy visszamenjenek az iskolákba, de szerinte már ez elég védettséget nyújt. "Ha valaki így sem vállalja, megértem, de nem szabad agitálni" - mondta Orbán Viktor a szakmai szervezetek kérésére reagálva, hogy még ne nyissák meg az iskolákat napokkal a pedagógusok vakcinázása után. Azt is jelezte, hogy érti, hogy mindenki szeretne egy második oltást, esetleg utána is várni, de vegyék figyelembe a szülők érdekeit is, akiknek vissza kell menniük dolgozni.

"Bízok, bízunk a háziorvosainkban, hogy ismerik a betegeiket, fel tudják mérni, mérlegelni tudnak, hogy kinek van a legnagyobb szüksége oltásra"  - jelentette ki a 11 éve regnáló miniszterelnök arra reagálva, hogy sokan nem értik, hogy egészséges ismerősük, vagy más miért kapott előbb vakcinát, mint ők. Orbán szerint a háziorvosok tudják azt a legjobban megítélni, hogy kik kerüljenek sorra.

Nyugati vágyak, keleti szelek

Arról is kérdezték a köztévén, hogy Ausztria is rendelt a Szputnyik V. vakcinákból és mit érez, akkor azt mondta, hogy "próbál szerény lenni", de ő már novemberben látta, hogy erre szükség lesz. Szerinte Brüsszel elrontotta a vakcinabeszerzést, de minden tagállamnak joga van ahhoz, hogy saját maga döntsön a vakcinákról. Úgy látja, hogy nem szabad keleti és nyugati vakcina között különbséget tenni. "Ha nem vásárolunk keleti vakcinákat, akkor ott lennénk, mint Nyugat-Európa, fele ennyi ember lenne beoltva" - közölte nézetét a miniszterelnök.

"Április 4-ig lesz 2,3 millió, május végére, június elejére lesz 7 millió vakcinánk" - adta meg a számokat Orbán Viktor, aki szerint már április végére minden embert be lehetne oltani.

Az emberek nyitnának, az orvosok zárnának, de oltani kell

Orbán Viktor úgy látja, hogy kibékíthetetlen az, hogy az emberek már nyitnának, a szakemberek szerint viszont további szigorításokra lenne szükség. De az oltás majd közelíti ezt egymáshoz: ahogy nő a beoltottság, úgy csökkennek majd a fertőzési számok, úgy csökken a nyomás a kórházakon.

Az első lépésnek azt érzi, hogy húsvét után nyitnak az iskolák, onnan lehet majd tovább lépni a második, harmadik, negyedik és a többi lépésre. Itt kitért a nemzeti konzultációra, ahol szerinte 600 ezer ember értett egyet azzal, hogy fokozatos legyen a nyitás, hogy a szállodások, vendéglátósok kapják vissza a munkájukat.

Munkahely lesz, annyi, amennyit ígértek

"Ha tartani akarjuk, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, ahányat a vírus elvett, akkor 100 ezer munkahelyet kell létrehoznunk" - pontosította tavaly márciusi vállalását Orbán Viktor, aki szerint egyelőre nagyjából ennyi munkahellyel van kevesebb, mint tavaly. Abban is bízik, hogy hamarosan jön a felívelés, a járvány végeztével pedig több munkahely is létrejön, mint amennyi most eltűnt.

Később arra kanyarodtak az interjúban, hogy a Fidesz beelőzve kizárását, kilépett az Európai Néppártból. "Nem akarunk migrációt, nem akarunk egy brüsszeli birodalomban élni. Sok tíz, százmillión élünk így, de ezeknek a pártoknak nincs, vagy egy széttöredezett képviselete van" - mondta, jelezve, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Matteo Salvini bukott olasz belügyminiszter és kormányfő-helyettes érkezik Magyarországra tárgyalni, a téma pedig pont ennek a képviseletnek a pótlása lesz pártjaik szövetkezése révén.

"A nyarunk szép napos lesz, vidám, de most inkább azokkal vagyunk lélekben, akik elvesztették egy hozzátartozójukat" - mondta el utolsó gondolatai között, jelezve, hogy "győzni fogunk", még ha nem is lesz olyan az életünk, mint amilyennek korábban megszoktuk.