A repteret üzemeltető társaság közlése szerint a lezárt terminál helyett az utasokat május 31-ig a szomszédos 2B terminál szolgálja ki. Az átalakítás idejére a légitársaságok menetrendi változtatásokat nem vezetnek be, s a repülőtér környéki parkolási lehetőségek sem romlanak - áll a közleményben. Az 1,3 milliárd forintos átalakítás során a terminál eddigi húsz beszálló pultja négy újabbal bővül. Az új biztonsági rendszer üzembeállítása révén minden repülőgépre kerülő csomagot négylépcsős, röntgen- és hőfénykép-technológiás szűréssel ellenőriznek majd. A korszerűsítés részeként felújítják a mellékhelységeket és légkondicionáló egységeket is beszerelnek, amelynek eredményeként az 1985 óta üzemelő terminál minden szempontból megfelel majd a legmagasabb szintű nemzetközi biztonsági előírásoknak, kényelmi normáknak - olvasható a közleményben. A Budapest Airport Rt. tájékoztatása szerint cégük a felújítási munkálatokra az utasforgalom szempontjából a legcsendesebb öthónapos időszakot jelölte ki úgy, hogy a forgalmasabb nyári szezon kezdetére az utasok újra igénybe vehetik a terminált.